Oktatási és képzési pillér

A Concorde kiterjedt társadalmi felelősségvállalási programjának új elemeként jelent meg 2009-ben az oktatás és képzés támogatása. A Polányi Károly Társadalomtudományi Kutatásért és Képzésért Alapítvánnyal közösen az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszékén egy új ösztöndíjprogram indult el, melyben négy, kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgató egy évre egyenként 115 ezer forint támogatást kap. A tervek szerint az ösztöndíjprogram más intézményekre, valamint az anyagi támogatás biztosításán túl további tevékenységekre is kiterjed majd. A díjazott hallgatók számára lehetőség nyílik szakmai gyakorlatot végezni a Concorde-ban. Bízunk benne, hogy a Concorde által nyújtott anyagi és szakmai segítség hozzájárul a közgazdászképzés magas színvonalának fenntartásához.

Emellett évről-évre örömmel veszünk részt különböző pénzügyi és gazdasági tanulmányi versenyek zsűrijében. A Concorde szakemberei munkájukkal segítették a PénzSztár Országos Veresenyt illetve a KEBA Középiskolás Tőzsdejátékát is.

  • A Concorde Csoport további tagjai: