A visszafelé nyilazó Robinhood és a mém-hatás

Az idén a mémrészvények kapcsán rengetegszer említett Robinhood részvényei július végén jelentek meg a tőzsdén. Bár több szempontból is túlhevítettnek tűnt a kereskedési platform részvényeinek elsődleges nyilvános kibocsátása, azok mégsem jutottak a Coinbase és a Didi Global sorsára. Helyette az ötödik kereskedési napon maguk is mémrészvénnyé váltak.

Hogy hackelték meg az IKEA-t és miért tetszik ez a cégnek is?

Csupán néhány vállalat jutalmazta annyira a befektetőit a 2020-as évben, mint amennyire a bútorokat és háztartási cikkeket árusító Wayfair. Bár a koronavírus okozta márciusi eladási hullám az e-kereskedelmi vállalat papírjait sem kímélte, a cég részvényei gyorsan magukhoz tértek, sőt: szeptemberig az árfolyam 1356 százalékot emelkedett.

Kihathat-e az egész piacra az Amazon és az Apple gyengélkedése?

Tavaly szeptember elején markáns változás következett be az Amazon és az Apple részvények viselkedésében. Az előtte a piacot évekig nagyon erős mértékben vezető két részvény lemaradóvá vált és a folytatódó piaci emelkedéssel szemben oldalazik. Az S&P 500 indexnek együttesen tizedét adó Apple és Amazon egyszerre nem volt ilyen relatív gyenge 2008 óta. A mai írás ennek a helyzetnek a lehetséges piaci kihatásait vizsgálja.

Zsúfolt hét jön az amerikai piacon: most érdemes nagyon óvatosnak lenni

Az Apple-ből, a Google-ből, a Microsoftból, az Amazonból és a Facebookból álló ötösfogat piaci kapitalizációja jelenleg az amerikai GDP 44 százalékával egyenértékű. Nem egészen öt éve az akkori öt legértékesebb amerikai vállalat tőkeértéke még csak az akkori GDP 13 százalékára rúgott. Kiemelt fontosságú napok előtt állunk, ugyanis az öt technológiai óriás 49 órán belül jelent. Néhány érdekesebb számot hoztunk most ez elé a piaci eseménysor elé.

A Birodalom visszavág: a populista kormányok miatt csap le újult erővel az infláció

Az infláció (sötét erők) elleni csata évszázadokra, sőt évezredekre nyúlik vissza. Az világosan látszik, hogy az infláció legyőzésében a stabil jogrendszerrel rendelkező, különösképpen a tulajdonjogot védelmező berendezkedések jeleskedtek leginkább. Az is bizonyítottnak látszik, legalábbis az elmúlt pár évtized kézzel fogható, látványos bizonyítékot szolgáltat arra a nem lényegtelen tényre, hogy a versenyző demokratikus elveken működő rendszerek az infláció igazi gyilkosai.

Fitnesz-tech ássa meg a konditermek sírját

A koronavírus által felerősített digitális megatrendek között ritkán esik szó a fitnesz iparág drámai átalakulásáról. Peloton, Liteboxer, Tonal és Mirror: négy különböző fázisban lévő fitnesztechnológiai cég, amely valamilyen okosfitnesz eszközt és havi előfizetést kínál most még jellemzően csak az Egyesült Államokban, azoknak, akik otthon szeretnének edzeni. A fitnesztrendek pedig az egyre nagyobb súlyú otthoni edzésmunka felé mutatnak még akkor is, ha most varázsütésre vége lenne a világjárványnak. Vendégszerzőnk írása.

Nem tudnak esni a tőzsdék – Mutatjuk mi van a háttérben

Az elmúlt hat és fél hónap bizonyos szempontból az utóbbi hatvan év egyik legerősebb tőzsdei időszakának mondható. Ha azt vizsgáljuk, hogy hányszor nézett be az S&P 500 index az 50 napos mozgóátlag alá, utoljára 1995-ben láttunk ilyen erős első félévet.

A Merkel-korszak véget ért, a hidegháború elkezdődött

Az elkövetkező szűk egy év magában hordozza annak lehetőségét, hogy az Európai Unió politikai működésmódjában alapvető változások induljanak el. Az okok egy része a globális hatalmi játék aktuális fejleményeire vezethető vissza, a változások lehetősége mögött több, speciálisan nyugat-európai technikai tényező is van, a következmények viszont ezzel együtt döntő hatást gyakorolhatnak a keleti tagállamok mozgásterének alakulására.

Elszálltak az üzemanyagárak, az USA-ban már kezdenek besokallni az emberek

Ha az olajpiac kerül szóba, a két leggyakoribb téma, amivel találkozunk a médiában az az OPEC+ tagállamok ténykedése, valamint az olajkeresletet övező optimizmus. És valóban, ha az elmúlt bő egy évet nézzük, szinte teljesen erről szólt a piac: az OPEC+ a nagyobb kitermeléscsökkentésen keresztül jelentősen visszafogta a kínálati oldalt, míg a kereslet az egyre növekvő átoltottság és a gazdaságok újra nyitása következtében a járvány okozta mélypontról gyors emelkedésbe kezdett.

Ennivaló infláció

A sokszor elemzett idei áremelkedési kockázatok közepette a magyar, illetve az amerikai inflációs ráta (a teljes fogyasztói árindex) idei eddigi csúcsa éppen csak meghaladta, illetve elérte az 5 százalékot, az euróövezeti pedig ennek nagyjából a fele. Természetesen a korábbi években látott nullaközeli inflációhoz képest ez nem kicsi ugrás (a második félév kockázatairól nem is beszélve), de mit szóljunk ehhez képest egy jó 40 százalékos dráguláshoz?

  • A Concorde Csoport további tagjai: