Véget érhet a Waberer’s tőzsdei vergődése

Az elmúlt bő három év tőzsdei vergődését követően jó útra térhet a Waberer’s. Bár továbbra is sok a bizonytalanság a fuvarozó háza táján, az új szakmai nagybefektető megjelenése új impulzusokat hozhat, melyből a kisebbségi részvényesek is profitálhatnak a következő években.

Eladhatja a Lamborghinit a Volkswagen

Fontos kérdés a Volkswagen jövőjét illetően, hogy a menedzsment miként fogja tudni a korábbi évtizedekben felépített konszernt átalakítani egy jóval karcsúbb vállalatcsoporttá, miként fog tudni a cég megfelelni a kor egyre szigorodó környezetvédelmi követelményeinek? Hogyan szabadíthatja fel úgy a benne rejlő értéket, hogy a piaci kapitalizáció a VW menedzsmentje által megálmodott 200 milliárd eurót elérje.

Jegybanki függetlenség válság idején: nevessünk együtt!

A monetáris hatóság függetlensége nem azt jelenti, sosem jelentette azt, hogy akár a törvényhozástól, akár a kormányzati főhatalom gyakorlásától, akár kifejezetten a fiskális politika alakításától elszigetelten, ezekhez képest külön világban szabályoznák a pénz árát, mennyiségét, hozzáférhetőségét. Meg újabban még egy sor dolgot ezeken kívül.

Vakcinafejlesztés: már a reményt is úgy árazták, mintha sikerült volna

Amikor nagyon bizonytalan egy társaság jövőbeli sikeressége, akkor a részvényeit sokszor árazzák úgy a befektetők, mintha egy opció lenne. A jövőbeli sikerességre vonatkozó opció. A technológiai vállalatok esetében már évtizedek óta megfigyelhető ez a jelenség. A befektetők magabiztossá válása és elbizonytalanodása az ilyen részvénytársaságok esetében extrém árfolyammozgással jár együtt. Az idei évben ennek a sikeropciós árazási mechanizmusnak kiváló példáit mutatták be a vakcinafejlesztő gyógyszercégek.

Az Egyesült Államok Trump után: társadalompolitikai fordulat vagy végjáték

Azt már tudjuk, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztás a történelem szemétdombjára hajította a hivatala viselésére minden józan és tisztességes mérce szerint alkalmatlan és méltatlan Donald Trumpot. Tudjuk azt is, hogy a Demokrata Párt nem fog többséget élvezni a Szenátusban az elkövetkező két évben, igaz, a republikánusokkal azonos számú mandátumot még elérhetnek januárban, a Georgiában megismételt szenátorválasztásokon. Azonban ezek eredményétől függetlenül világos, hogy az idős Joe Biden elnöksége során vagy a kompromisszumok kivételesen nagyformátumú mesterének bizonyul, vagy kormányzásától nem remélhető több, mint az elődje által okozott borzalmas, felmérhetetlen károk egy részének reparálása – semmiképpen sem lebecsülve ezzel az utóbbiak akár történelminek is nevezhető jelentőségét.

Szegény gazdagok: a világ legnagyobb piaci értékű társaságai történelmi perspektívában

Scott Galloway The four című könyvében 2017-ben megjósolta, hogy az Apple lesz az első olyan cég, amely eléri az ezermilliárd dolláros piaci értéket. Erre nem is kellett sokáig várni, mert egy évvel később megtörtént. Egy év múlva pedig az Apple-t követte az Amazon és a Microsoft az ezermilliárd dolláros cégek listáján. A Google sem maradhatott le sokáig, de ami igazán megdöbbentő, hogy az elmúlt évszázad második legnagyobb válsága közepette ezek a cégek még gyorsabban növekedtek, mint a megelőző években, és idén pár hónap alatt annyival növelték piaci értéküket, mint korábban néhány év vagy épp évtizedek alatt.

Hova tart a forint? Miért zuhan a török líra?

Nagyon közel jár a forint a rekordgyenge szintjéhez, szerdán lényegében csak fillérek választották el attól, hogy átlépje az euróval szemben a tavaszi, 369,5 forintos csúcsot. Csütörtökön minimális korrekció történt, de még így is 368 forint feletti eurót láthattunk, hétfőre pedig kicsit tovább erősödött a forint, de a napi átlag így is 366,54 forint volt. Mi az oka, hogy erre a szintre tért vissza az árfolyam, noha a nyáron még 345 forintot ért 1 euró?

Szerelem a korona idején – Nem tudnak leállni a tech óriások

A koronavírus-járvány a vállalatokat szerte a világban stratégiájuk, működésük és jövőjük átgondolására kényszerítette. Kivételezett helyzetben vannak ugyanakkor a tech óriások, amelyek a járvány következtében üzletileg inkább erősödtek, mint gyengültek.

Gyenge-e a gyenge forint?

Gyenge forintról szokás beszélni, de sokszor nem is olyan egyértelmű, hogy ki mit ért ez alatt. Kérdés, hogy a jelenlegi helyzetünkben gyenge-e még a gyenge forint, vagy éppen elegendő, hogy a 360-as szint körül ingadozzon az árfolyam?

A bajnokság, ami a világ egyik legjobb üzlete és pozitív Covid-teszt nélkül le tudták zárni

Sok minden máshoz hasonlóan a sportok világában is megoldhatatlan vagy nehezen megoldható problémákat generált a koronavírus. Különösen a teremsportok számára. Az elmúlt bő három hónapban egy igazi menedzsment bravúrt láthattunk az észak-amerikai kosárlabdaliga, az NBA részéről arra, hogy egy buboréknak nevezett izolált világban nézők nélkül be tudták fejezni a 2019-2020-as szezont. Mentették a menthetőt. A különleges szezonzárás megszervezésében nagy segítség volt három hiteles vezető korábbi barátsága. Mindezek mellé könnyen lehet, hogy az elkövetkező szezonokban az egész liga két legnagyobb egójának harcát is látni fogjuk.

  • A Concorde Csoport további tagjai: