Az Egyesült Államok Trump után: társadalompolitikai fordulat vagy végjáték

Azt már tudjuk, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztás a történelem szemétdombjára hajította a hivatala viselésére minden józan és tisztességes mérce szerint alkalmatlan és méltatlan Donald Trumpot. Tudjuk azt is, hogy a Demokrata Párt nem fog többséget élvezni a Szenátusban az elkövetkező két évben, igaz, a republikánusokkal azonos számú mandátumot még elérhetnek januárban, a Georgiában megismételt szenátorválasztásokon. Azonban ezek eredményétől függetlenül világos, hogy az idős Joe Biden elnöksége során vagy a kompromisszumok kivételesen nagyformátumú mesterének bizonyul, vagy kormányzásától nem remélhető több, mint az elődje által okozott borzalmas, felmérhetetlen károk egy részének reparálása – semmiképpen sem lebecsülve ezzel az utóbbiak akár történelminek is nevezhető jelentőségét.

  • A Concorde Csoport további tagjai: