Új erőközpont születik a Közel-Keleten
Az Egyesült Államok egyre inkább csökkentené katonai szerepvállalását a világ több térségében, a Közel-Keleten azonban ennek feltételei egyelőre nem adottak. A régió középhatalmai mégis már most egy olyan rendre készülnek, amelyben kevésbé számíthatnak Washingtonra. Új szövetségek formálódnak, Törökország, Szaúd-Arábia és Pakisztán együtt pedig olyan erőközponttá válhat, amely alapjaiban alakíthatja át a térség hatalmi viszonyait. Ez nemcsak geopolitikai, hanem befektetési szempontból is új helyzetet teremthet.
(A cikk először a 24.hu oldalán jelent meg 2026. augusztus 26-án.)
Egy ideje úgy látom, hogy az iráni konfliktus egy korszak lezárását jelzi. Az Egyesült Államok egyre inkább arra törekszik, hogy erőforrásait más térségekbe csoportosítsa át, ezért katonai jelenlétét Ázsiában és Európában is csökkentené. Az Irán elleni támadás egyik célja az lehetett, hogy tartósan visszavesse Teherán nukleáris képességeit, és ezzel a Közel-Keleten is nagyobb mozgásteret teremtsen egy fokozatos amerikai visszavonuláshoz.
Ez a stratégia eddig nem érte el a célját. Nem olyan látványosan vallott kudarcot, mint az afganisztáni kivonulás, de így is fontos üzenetet küld a világ középhatalmainak, az Egyesült Államok hegemón ereje csökken, újraosztják a lapokat.
Mindez új szövetségi struktúrák kialakulását is felgyorsíthatja. Keleten formálódni látszik egy India által kezdeményezett indo-csendes-óceáni együttműködés, amelyhez Japán, Indonézia, Vietnám, Ausztrália és Új-Zéland is kapcsolódhat. A Közel-Keleten pedig egy másik hatalmi együttműködés körvonalazódik Törökország, Szaúd-Arábia és Pakisztán részvételével.
Utóbbi, a Mecca Joint Defence Agreement lényegesen előrehaladottabb állapotban van. A megállapodás logikája hasonlít a NATO-szerződés 5. cikkelyéhez, lényege a kollektív védelem. Ha valamelyik tagállamot fegyveres támadás éri, azt a szövetségesek mindannyiuk elleni támadásnak tekintik, és segítséget nyújtanak a megtámadott félnek.
A mekkai közös védelmi megállapodás egyelőre elsősorban papíron létezik, ezért még nem tudjuk, hogy a három ország egy valódi konfliktushelyzetben mennyire következetesen tartaná magát hozzá. Könnyen lehet, hogy viszonylag hamar éles helyzetben is próbára teszi Irán vagy a jemeni húszik.
A megállapodás létrejöttét nem pusztán a térség növekvő instabilitása magyarázza. A szíriai rezsimváltás után Oroszország regionális szerepe jelentősen visszaszorult, miközben Irán és nem állami proxyhálózatának befolyása is meggyengült Szíriában, Libanonban és Irakban. Az így keletkező hatalmi vákuumban a térség államai egyre inkább saját biztonsági struktúrákat próbálnak kialakítani.
A Mecca Agreement időzítésében nyilvánvalóan szerepet játszott a mostani konfliktus, amely tovább destabilizálta a térséget, és kézzelfoghatóvá tette az iráni fenyegetést. A Hormuzi-szorost elkerülő szállítási útvonalak kiépítése, biztosítása és folyamatos működtetése nemcsak az olajban gazdag Szaúd-Arábia számára fontos, hanem az energiaimporttól erősen függő Pakisztán és Törökország számára is. Pakisztán olajszükségletének mintegy 80 százaléka az Öböl térségéből érkezett, a török gazdaság sérülékenységét pedig jól mutatja, hogy a konfliktus hatására a török jegybank arra kényszerült, hogy az aranytartalékához nyúljon.
Ki vezeti majd a Közel-Keletet?
Miközben a világ figyelme Iránra és Izraelre szegeződik, egy másik hatalmi harc is zajlik a Közel-Keleten.
Együtt erősebbek
Valószínűleg ezek a tényezők egyszerre teremtették meg az igényt a Mecca Agreement aláírására. Számomra mégis az a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a három ország közül egyik sem lenne képes önmagában betölteni azt a hatalmi vákuumot, amelyet az Egyesült Államok visszavonulása hagyna maga után a térségben. Együtt viszont olyan regionális erőközpontot alkothatnak, amely már érdemben képes lehet erre.
A három ország egymást jól kiegészítő erőforrásokat egyesít: olajat és tőkét, nukleáris képességet, hadiipari technológiát, valamint jelentős hagyományos katonai erőt.
OLYAN EZ, MINT EGY PUZZLE, HA EGYMÁS MELLÉ TESSZÜK A HÁROM ORSZÁG ADOTTSÁGAIT, ÖSSZEÁLL A KÉP.
Törökország a NATO második legnagyobb hadseregével rendelkezik, és védelmi ipara az elmúlt évtizedben a világ élvonalába került. Ugyanakkor energiaimportra szorul, tőkében sem erős. Hasonlóan sérülékeny Pakisztán gazdasága, és az energiaimport ott is fontos szempont, miközben jelentős katonai erővel rendelkezik, ráadásul ez az egyetlen muszlim többségű ország, amelynek nukleáris fegyvere van. Szaúd-Arábia ezzel szemben tőkében és energiában gazdag, saját védelmi képességei azonban az amerikai katonai háttér nélkül jóval korlátozottabbak.
A szövetség létrejötte aligha történhetett volna meg az Egyesült Államok legalább hallgatólagos jóváhagyása nélkül. Pakisztán és Kína szoros kapcsolata miatt ugyanakkor az is valószínű, hogy Peking sem tekint ellenségesen a kezdeményezésre. Akiknek viszont okozhat némi fejtörést az új helyzet, azok a NATO európai tagjai. Ankara új szövetségesei felé lényegében ugyanolyan kollektív védelmi kötelezettséget vállalt, mint NATO-partnerei felé.
Törökország NATO-ban szerzett tapasztalata közben az új együttműködés egyik legfontosabb erősségévé válhat. Ankara 1952 óta első kézből ismeri, milyen intézményi háttér szükséges egy működőképes katonai szövetséghez, és hogyan lehet ezt felépíteni. Ez jelentősen felgyorsíthatja az új szervezet fejlődését.
A megállapodás súlyát persze végső soron az dönti majd el, hogy a felek létrehozzák-e a valódi katonai együttműködés struktúráit, rendszeres közös hadgyakorlatokat, hírszerzési információmegosztást, közös parancsnoki és koordinációs mechanizmusokat, illetve a hadiipari együttműködés intézményeit. Ha mindez valóban kiépül, elképzelhető, hogy további államok is csatlakoznak majd. Egy ilyen regionális katonai tömb megerősödését pedig aligha nézné jó szemmel akár Irán, akár Izrael.
Kölcsönös bekerítés érzése
Tom Barrack amerikai nagykövet találóan fogalmazta meg a két fél kölcsönös bekerítettségérzését: „Ha Tel-Avivban ébredsz fel, kinyitod az újságot, és azt látod, hogy az Oszmán Birodalom 2.0 térképe Bécstől a Maldív-szigetekig terjed. Ha pedig Isztambulban ébredsz fel, akkor az újságban a Nagy-Izrael térképét látod.”
A feszültség egyik forrása, hogy az Oszmán Birodalom összeomlása után egy évszázaddal Ankara ismét meghatározó szereplővé vált a térségben. Törökország katonai beavatkozásokkal és egyre aktívabb külpolitikával a Kaukázustól Líbiáig jelentősen kiterjesztette regionális jelenlétét. Ennek legfontosabb mérföldköve az Aszad-rezsim bukása volt, amely Szíriában is lehetőséget teremtett Ankara stratégiai céljainak érvényesítésére.
A Szaúd-Arábiával kialakuló szorosabb kapcsolat ráadásul nemcsak katonai, hanem gazdasági szempontból is fontos lehet. Szíria újjáépítésében a két ország kifejezetten jól kiegészítheti egymást: Rijád a szükséges tőkét, Ankara pedig erős építőipari kapacitását és regionális tapasztalatát hozhatja.
Izrael közben igyekszik korlátozni Ankara növekvő szerepét Szíriában. Az izraeli biztonságpolitikai tervezésben Törökország ma már potenciális ellenfélként és hosszabb távú fenyegetésként is megjelenik. A Nagel Bizottság jelentése szerint egy Ankarához igazodó Szíria jelentette fenyegetés „akár az iráni fenyegetésnél is veszélyesebbé válhat”.
Ennek ellensúlyozására is értelmezhető a Görögország–Ciprus–Izrael együttműködés erősödése. Ebben valószínűleg kevésbé hozna alapvető változást az október 27-én esedékes izraeli választás, számos más kül- és biztonságpolitikai kérdésben azonban új irány jöhet, amennyiben Benjamin Netanjahu nem tudja megtartani a hatalmat.
Róma hanyatlik, minden út Isztambulba vezet
Az elmúlt tíz évben szinte minden évben megnéztük a török piacot, és rendre ugyanarra a következtetésre jutottunk, még nincs itt az ideje. Hol a gazdasági, hol a politikai kockázatok tartottak vissza minket attól, hogy hosszú távú befektetésben gondolkodjunk.
A térség átalakulása viszont olyan lehetőségeket teremt, aminek egyértelmű nyertesei a Belt and Road, vagyis az új selyemút útvonalán fekvő országok gazdaságai, de különösen Törökország. Érdemes újra figyelemmel követni a gazdasági és politikai eseményeket, lehet most jön Ankara aranykora.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
