Összes

picture

Vajon mikor verik meg a bankárok a kriptodeviza-kereskedőket?

Az Uber vs. taxi ellentét játszódik le a pénzügyi világban a bitcoin és társai, valamint a hagyományos pénzügyi szolgáltatók között. Az Uberhez hasonlóan a kriptodevizák is abból kovácsolnak versenyelőnyt, hogy rájuk nem vonatkoznak szabályok, vagy egyszerűen nem tartják be őket.
picture

Tudom, mit tettél tavaly nyáron

Repültél. Hiába a légiközlekedés a legszennyezőbb utazási mód(ok egyike), a légiforgalom és ezzel a légkörbe juttatott széndioxid mennyisége pár év alatt is ugrásszerűen, a kibocsátás több mint 30 százalékkal nőtt.
picture

Túl a húson – a Beyond Meat tőzsdei robbanása

19 dolláros áron is gondolkodtak, a tőzsdei bevezetést követő első napon már 70 dolláron is forogtak az egyébként veszteséges műhúsgyártó, a Beyond Meat részvényei. Annyi biztosnak látszik, hogy a hagyományos húsipart felforgatni kívánó forradalom kapujában vagyunk, a klíma- és az egészségvédelem is a sok hús ellen szól.
picture

A jegybanki függetlenség végórái – a monetáris politika megújítása, 1. rész

A jegybanki függetlenség nagyon világos logikán alapuló, nagyhatású civilizációs vívmány, de egyáltalán nem szükségszerű vagy elkerülhetetlen a létezése. A koncepció egyértelműen defenzívában van, és könnyen megtörténhet, hogy a monetáris politikának a következő válságra reagáló megújulása alapjaiban fogja újraértelmezni a kereteit.
picture

Brüsszel, a rezsiharcos - roamingdíjak vége az EU-ban

527 forint egyetlen percnyi telefonálásért Európa közepén? Van ilyen, a nem EU-tag Svájcban, ha onnan akar hazatelefonálni az ember. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, mekkora szabadságot, és az üzleti életben is micsoda hatékonyságnövekedést biztosít a roamingdíjak eltörlése az Európai Unióban.
picture

Fociinfláció – őrületes nőttek tíz év alatt a focistafizetések

Ötszörösére emelkedett tíz év alatt a legjobban kereső focisták bére – tíz évvel ezelőtt Ibrahimovic 750 ezer eurós havi keresete volt a csúcs, ma ezzel az első tízbe se férne be. Messi havi bére 700 ezerről 8,3 millió euróra nőtt. A top 20 klubcsapat összesített árbevétele tíz év alatt a duplájára, 8,3 milliárd euróra emelkedett.
picture

Ha az UBER letarolja a tőzsdét, a világ megérett a pusztulásra

Hallottál rólunk, marha nagyok vagyunk, ne törődj vele, hogy nincs nyereségünk és valószínűleg soha nem is lesz, gyere legyél UBER-részvényes. Lecsupaszítva ez az UBER ajánlata a tőzsdei bevezetés előtt a potenciális befektetőknek.
picture

Nincs az a botrány, ami a tőzsdén ártana

Boeing, Facebook, Netflix, erdőtűz, gátszakadás: a rossz hírek nyomán visszaeső árfolyamokra ugranak a befektetők, akik addig kimaradtak az emelkedésből, és a papírok ára szinte azonnal felfelé indul. Úgy tűnik, nincs az a botrány vagy katasztrófa, ami valóban mélybe rántaná egy cég árfolyamát.
picture

Trump tényleg nagyon keresztbe tehet a magyar gazdaságnak

Az egész világon Magyarországé a harmadik legkitetettebb gazdaság az amerikai autóimportnak. A magyar GDP 1,7 százalékát fenyegeti a védővámok kérdésének lebegtetése, de két remek térképen jól látszik az is, hogy a nyitott magyar gazdaságnak a kereskedelmi háború és a brexit is kiemelt kockázat.
picture

Túlélési stratégiák az európai autóiparban

Joggal utálják a befektetők az európai autószektort, 2018-ban még az alacsony értékeltség mellett is sokat lehetett bukni vele. Kisebb egységek önálló tőzsdei bevezetése vagy éppen a konkurenciával való összeállás éppúgy szerepel a kilábalási tervek között, mint a felvásárlás, körbenéztünk a legnagyobb gyártóknál.