Mit gondol a Concorde a következő félévről?

Tudom, hogy sokan vannak, akik félnek egy részvénypiaci összeomlástól. Ennek ellenére én továbbra is optimista vagyok. 2026 második felében nem stagflációs környezetre készülök, hanem egy késői ciklusú, de továbbra is befektethető piaci helyzetre – meggyőződésem, hogy a kockázatos eszközök szelektíven továbbra is vonzóak lehetnek.

picture

2026 közepére érve rendkívül összetett és gyorsan változó gazdasági és politikai környezetben kell tájékozódnunk. Az elmúlt fél év valódi fordulópontokat hozott: Magyarországon áprilisban lezajlott a rendszerváltás óta legmagasabb részvételi arányú parlamenti választás, amelyen a Tisza Párt kétharmados többséget szerzett, és új kormány állt fel – ez alapjaiban rendezi át a hazai gazdaságpolitika koordinátarendszerét. Eközben a mesterséges intelligencia körüli befektetési láz és a geopolitikai feszültség sem csitul.

Elemzési vezetőként alapvetően felelősségemnek érzem, hogy időről időre betekintést adjak a középtávú stratégiai gondolatainkba. Ezért született meg a féléves kitekintő anyagunk is, hogy segítsünk eligazodni a befektetőknek abban, mibe érdemes fektetni ebben a kiszámíthatatlan környezetben.

Két narratíva, egy piac

Azt tapasztalom, hogy alapvetően két narratíva mozgatja párhuzamosan a piacot: az egyik az AI-dominált szál, a másik a geopolitika vezérelte makrogazdasági kép. A makrokilátásokat jelenleg leginkább a geopolitika mozgatja – az inflációs várakozásokon és a kamatpályán keresztül ez az, ami hozzám és a Concorde elemzői csapatának logikájához a legközelebb áll, és amire a legnagyobb figyelmet fordítjuk.

Az öt legfontosabb állításunk

  1. Óvatos kockázatvállalás, erősebb szelekció
    2026 második félévében a globális gazdaság várhatóan pozitív növekedési pályán marad, miközben az inflációs nyomás az energiaársokk fokozatos kifutásával mérséklődhet. Nem stagflációs környezetre készülünk, hanem olyan késői ciklusú piaci helyzetre, amelyben a hozamcsökkenés, a stabil vállalati profitabilitás és a szelektív részvénypiaci lehetőségek továbbra is kedvező környezetet teremthetnek a kockázatos eszközök számára. A korábbi széles részvénypiaci emelkedés után ugyanakkor a felülteljesítés forrása egyre kevésbé az általános piaci béta, sokkal inkább a régió-, szektor- és vállalatspecifikus választás lehet.
  2. Meredekebb görbék
    A következő hónapok egyik kulcsfolyamata a fejlett piaci hozamgörbék meredekebbé válása lehet. A rövid oldali hozamokban nagyobb csökkenési potenciált látunk, mert a jelenlegi kamatvárakozások túlzottan magas kamatszinteket árazhatnak egy fokozatosan enyhülő inflációs környezetben és mérséklődő gazdasági növekedés mellett. A hosszú hozamok csökkenését ugyanakkor korlátozhatja a magasabb reálkamat, a költségvetési fenntarthatósággal kapcsolatos bizonytalanság és a jegybanki mérlegek zsugorítása. Ezért kötvénypiaci oldalon továbbra is szelektív megközelítést tartunk indokoltnak.
  3. Részvénypiacok: az ai-sztori folytatódik, de a nyertesek köre változhat
    A részvénypiaci kitettség fenntartását továbbra is indokoltnak tartjuk, de a 2026 első félévében látott erős emelkedés után nagyobb volatilitásra és élesebb szelektálásra számítunk. Az AI-értékláncon belül nem általános értékeltségi lufit látunk, hanem inkább eredménykockázatot: a memóriachip-gyártók és más infrastruktúra-beszállítók kiemelkedő profitmarzsai idővel normalizálódhatnak, miközben a hiperskálázók magas beruházási igénye nyomást gyakorolhat a szabad cash flow-ra. Hosszabb távon ugyanakkor az AI eredménynövekedésre kifejtett pozitív hatása fennmaradhat, különösen akkor, ha a technológia költsége csökken, és a termelékenységi hatás a vállalati szektor szélesebb körében is megjelenik.
  4. Magyarország: a kamatelőny csökken, részvénypiaci sztori marad
    Magyarországon az inflációs várakozások mérséklődése és a forint tavaszi erősödése nagyobb mozgásteret adhat az MNB-nek, így 2027 elejére az alapkamat akár 5 százalék alá is csökkenhet. Ez mérsékli a forint korábbi kamatelőnyét, ezért további jelentős forinterősödésre már nem számítunk. A magyar részvénypiac megítélése ugyanakkor továbbra is kedvező: az országkockázati prémium csökkenése, a blue chipek javuló eredménykilátásai és a külföldi befektetői érdeklődés élénkülése alapján a BUX a következő egy-két évben továbbra is felülteljesítheti a régiós és globális részvénypiacokat.
  5. Portfóliós következtetések és preferált témák
    Részvény oldalon mérsékelt felülsúlyt, kötvény oldalon alulsúlyt tartunk indokoltnak. A részvénypiacon továbbra is a szelektív kockázatvállalást preferáljuk, különösen a régiós és magyar részvények, az amerikai egészségügyi és közműszektor, valamint az európai bankszektor irányában. A kötvények esetében a rövid oldali hozamcsökkenésből fakadó lehetőségek vonzóbbak lehetnek, míg a hosszú lejáratokban óvatosabb megközelítést tartunk indokoltnak.
    Nemzetközi befektetési témáink közül kiemeljük az európai bankszektort, az amerikai közműveket, az egészségügyet, a nemesfémeket és az energiaimportőr feltörekvő piacokat. A meredekebb hozamgörbe és a normalizálódó hitelpiaci aktivitás támogathatja a bankokat, míg a közműszektor a csökkenő finanszírozási költségekből és az AI-beruházási ciklus energiaigényéből profitálhat. Az egészségügy defenzív karaktere és relatív értékeltsége volatilis piaci környezetben vonzó lehet. A nemesfémek továbbra is portfólióvédelmi szerepet tölthetnek be, az energiaimportőr feltörekvő piacok közül pedig Indonéziát emeljük ki a javuló külső egyensúly és kedvező hosszú távú növekedési adottságok miatt.
    A magyar részvénypiacon továbbra is a blue chipek eredménytermelő képességét és az országkockázati prémium csökkenését tartjuk a fő támasznak. A Concorde 2026. év végi BUX-célára 160 ezer pont, melyet a rekord vállalati eredményvárakozások, valamint a piac- és EU-barátabb gazdaságpolitikai környezet támogathat. Az orosz–ukrán háború kedvező irányú fejleményei a teljes régióban további felértékelődést indíthatnának el.

Fő kockázatok: geopolitika, energiaárak, AI-megtérülés és politikai események

A második félévben a legfontosabb kockázatok négy területen koncentrálódnak:

  • Az első a geopolitika: a közel-keleti eszkaláció, az USA–Kína kereskedelmi feszültségek újraéledése és az orosz–ukrán háború elhúzódása ismét emelheti az energiaárakat és az inflációs várakozásokat.
  • A második az amerikai félidős választásokhoz kapcsolódó politikai bizonytalanság, amely átmenetileg növelheti a piaci volatilitást és a szektorrotációt.
  • A harmadik kockázat az AI-beruházási ciklus megtérülése: ha a kereslet vagy a beruházási ütem lassul, az különösen az infrastruktúra-oldali nyerteseknél okozhat eredmény- és értékeltségi korrekciót.
  • A negyedik a magasabb értékeltségi szint: érettebb ciklusszakaszban a piac érzékenyebben reagálhat a makrogazdasági és vállalati eredményeket érintő csalódásokra.

A fentiek miatt továbbra is indokoltnak tartjuk a diverzifikációt, a nemesfémek és alternatív eszközök portfólióvédelmi szerepét, valamint a részvénypiaci kitettségen belüli fegyelmezett szelekciót.

A következő hetekben megnézzük, meddig vághat még kamatot a Fed és az EKB, és ez mit jelent a forintnak. Körüljárjuk, hogy valóban közeledik-e az orosz–ukrán háború lezárása, hogyan hathat a régiós piacokra. Szó lesz arról is, mit hozhatnak a novemberi amerikai időközi választások a globális részvénypiacoknak, hogyan alakulhat az olaj, a gáz és a nemesfémek ára a második félévben – és persze visszatérünk a legégetőbb kérdésre is: valóban kipukkanhat-e az AI-lufi, vagy csak egy egészséges szelekciós, rotációs időszak következik?

A Concorde Outlook 2026 második félévére vonatkozó teljes kiadványa elérhető microsite-unkon.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Azonnali piaci reakció

Olvasási idő: 4 p
A történelmi választási fordulat azonnali piaci eufóriát hozott, de meddig tarthat a lendület?
picture

Mire számíthatunk idén és mindez hogyan hathat a befektetésekre?

Olvasási idő: 4 p
Bár az értékeltségek magasak, és a befektetők óvatosabbá váltak, sok jel arra utal, hogy a részvények idén is jobb formában maradhatnak, mint a kötvények.
picture

Mit hozhat 2026 a világgazdaságban?

Olvasási idő: 4 p
Vámháború, Kína, AI-beruházások, háborús kockázatok és történelmi léptékű európai élénkítés egyszerre alakítják át a világgazdaságot.