Blog

Trump tényleg nagyon keresztbe tehet a magyar gazdaságnak
2019. április 25.
Nagy Bertalan
Az egész világon Magyarországé a harmadik legkitetettebb gazdaság az amerikai autóimportnak. A magyar GDP 1,7 százalékát fenyegeti a védővámok kérdésének lebegtetése, de két remek térképen jól látszik az is, hogy a nyitott magyar gazdaságnak a kereskedelmi háború és a brexit is kiemelt kockázat. 
Túlélési stratégiák az európai autóiparban
2019. április 24.
Tunkli Dániel
Joggal utálják a befektetők az európai autószektort, 2018-ban még az alacsony értékeltség mellett is sokat lehetett bukni vele. Kisebb egységek önálló tőzsdei bevezetése vagy éppen a konkurenciával való összeállás éppúgy szerepel a kilábalási tervek között, mint a felvásárlás, körbenéztünk a legnagyobb gyártóknál. 
A Qualcomm és a Cisco elképesztő optimizmusa és a részvénypiaci igazság
2019. április 23.
Jónap Richárd
A Qualcomm több mint 16, a Cisco 8,5 százalékát vásárolta meg tavaly saját részvényeinek, lényegében egyetlen negyedév alatt. Érkeztek azóta jó hírek, amik visszamenőlegesen igazolják a menedzsmentek optimizmusát, de az árfolyamok emelkedésében a részvények bezsákolása és ezzel a kínálat szűkítése önmagában is jelentős tényező. 
A világ legmagasabb felhőkarcolóinak sok évtizedes tőzsdei átka
2019. április 17.
Jónap Richárd
A mindenkori rekorderek átadását tőzsdei összeomlás követi az elmúlt közel száz évben. Az Empire State Building 40 éves uralkodása óta már öt további épület igazolta az átkot, beleértve a jelenlegi csúcstartó, 828 méteres Burj Khalifát is. A szaúdiak talán 2021-re építenek egy talán 1100 méteres tornyot.... 
Notre-Dame
2019. április 16.
Concorde

Magyarok a bevándorlásról - sokatmondó ábrák
2019. április 15.
Concorde
A Pew Research friss felmérése szerint Magyarország a legelutasítóbb ország a migrációval szemben 18 vizsgált ország közül. Mindössze öt százalék véli úgy, hogy a migráció, a bevándorlók erősítenék az országot, ez az arány a vizsgált országok többségében 50 százalék felett van. 
Brexit: megreccsent a német-francia tengely
2019. április 15.
Kovács Krisztián
Merkel szinte bármeddig adna haladékot, ha ezzel benttartaná az angolokat, Macronnak nincs ideje erre várni az egyébként közös, az integráció mélyítését célzó terveikkel, amikben az angolok amúgy is csak akadályok. 
Dirk Nowitzki és a „lepratrade” bérlet
2019. április 11.
Jónap Richárd
Ahogy egy élsportoló, úgy egy tőzsdei kereskedő is kifoghat rettenetes szériákat. A búcsúzó kosárlegenda, Dirk Nowitzki mélypontját is megidézve nyolc lépés brókereknek a lepratrade bérlet, a minden üzleten bukást hozó szériák megszakításához. 
A Concorde-dal indult a Magyarok a világpiacon
2019. április 10.
Concorde
Megöli-e az uniós szabályozás a piacot? Milyen fenntartása lehet a befektetőknek az Opus papírokkal? A Concorde írországi leánycégének indulásáról és a magyar politikai helyzet kereslet-kínálati szempontjairól is beszélt Jaksity György a Válasz Online új interjúsorozatának első alanyaként. 
Írország a legegészségesebb Európában
2019. április 09.
Concorde
Legalábbis a közérzetük alapján: mindössze 3,4 százalékuk mondja rossznak vagy nagyon rossznak az egészségi állapotát, 83,3 százalékuk viszont jónak vagy nagyon jónak. Magyarországon ugyanez a két szám 12,9 és 59,9, az EU átlag 8,3 és 69,7.