Összes

picture

Az állami szuverenitással csatázik a Facebook kriptovalutája

A Paypal kilépésével sebet kapott a Libra Szövetség, de a Facebook nevével fémjelzett, az alapítók között azonban komoly pénzügyi cégeket is maga mögött tudó digitális pénz terve – ha a vártnál komolyabb nehézségek és ütközetek árán is – képes lehet megszerezni az hatósági zöld jelzést.
picture

Félelem és reszketés Bukarestből

Bár a belpolitikai válság állandósult Romániában, a tavaly év végén a befektetőket megrémítő, a tőzsde történetének legnagyobb napon belüli esését eredményező csomag szép lassan elbukott, és a román befeketések azóta szép hozamot termeltek. És erre számítani is lehetett.
picture

Lehet-e esés ilyen pesszimizmus mellett?

A kimaradás miatti félelem lehet a legnagyobb kockázat és egyben hajtóerő egy mániákus tőzsdei emelkedéshez – amennyiben az október nem hoz az indexet ledöntő rossz hírt, a mostani számos lefelé mutató kockázat ellenére is nehéz helyzetbe kerülhetnek a shortosok.
picture

Brexit: csatazaj és fenyegető csend

Johnson csak látszólag csetlik-botlik, a brit közvélemény jelentős része mögötte áll, miközben Európa vezetői egyre inkább elfogadni látszanak, hogy a brexit nem halasztható. Ebben a helyzetben súlyosan aszimmetrikus kockázat a halasztásra fogadni, a piaci szereplők többsége mégis ezt teszi.
picture

300 millió dollár nyereség – naponta

Hány perc kell a Google-nek és az Apple-nek, hogy megkeressen egymillió dollárt? A világ legnagyobb profitját termelő cégnek, a Saudi Aramco-nak kevesebb mint öt, de azért a techóriások is kényelmesen beférnek a top10-be.
picture

Irán valódi célja az USA kiűzése a Közel-Keletről – és most közelebb van hozzá, mint valaha

Teherán nagyon jó időzítéssel piszkálja az oroszlán bajszát, és a minden korábbinál reálisabb hosszú távú cél – az USA közel-keleti pozícióinak feladásának kikényszerítése – reményében az sem nagyon zavarja, ha átmenetileg nemhogy enyhítenék, hanem szigorítanák a szankciókat.
picture

Nagy luxus volt az elmúlt három évtized jelentős részét rossz döntések miatt elveszíteni

A következő húsz év kihívásai közül a demográfia, a klímaválság és a technológiai fejlődés is jól azonosítható kockázatokat jelent. De nemcsak az kérdés, ezekre milyen választ ad a világ és Magyarország: számunkra elsődleges, hogy kikerülünk-e a sorozatban csődbe kerülő vagy fizetésképtelen országok közül – a korábbi válságokhoz vezető társadalmi-kulturális-politikai okok még velünk élnek. Jaksity György interjúja a Portfolio.hu-nak.
picture

A Twitter tartozik Donald Trump-nak kb. 100 millió dollárral

Legalábbis, ha számszerűsíteni próbálnánk annak a reklámnak az értékét, amit az elnöki csipogás jelent a cégnek. Bármelyik social platform megirigyelheti a Twitter 2016 november 8-a – igen, az amerikai elnökválasztás – óta mutatott tőzsdei teljesítményét. A száguldó árfolyamot biztosan nem a felhasználók számának emelkedése indokolta.
picture

Idén is rekord évet zárhat a Porsche

Az európai lassulást az amerikai és kínai vevők ellensúlyozhatják, de a lényeg az SUV modelleken és az érkező tisztán elektromos hajtáson van: a Porsche év/év alapon 9 százalékos növekedést mutat. Az igazán döbbenetes növekedés 10-20 éves távlatban látszik.
picture

A szolgáltatószektor hatalma(s)

Miközben a hagyományos ipar szenved, a szolgáltató szektor jól tartja magát több kontinensen is – térképen mutatjuk, hol mekkora szereppel bír a GDP-ben. A globális arány is 65 százalék körül van, de a fejlett országokban ennél is magasabb.