befektetés

picture

A német állam idén 11,6 milliárd euró „kamatot” szed be kötvénybefektetőitől

A jegybanki elnyomás és a negatív kamatok világában érdekes számsorral jelentkezett a Barkow Consulting nemrégiben. Egy német állam által 2030-ban átadandó 100 euróst ma 104 euró 80 centért vásárolhatunk meg. Ne csodálkozzunk rajta, hogy a befektetők őrült módon menekülnek a részvény eszközosztály felé.
picture

Meddig tarthat a Nasdaq felülteljesítés?

A 2000-es évhez hasonló folyamatok kezdenek kialakulni az amerikai részvénypiacon, csak azt nem lehet tudni, hogy hol tartunk most a szárnyalásban. Fontos két hét következik FED-üléssel, gyorsjelentésekkel és esetleges bennfentes piaci megnyilvánulásokkal.
picture

Alig maradt olyan amerikai cég, amit ne tudna megvenni Jeff Bezos a vagyonából

Szinte dollárra akkora összeggel nőtt a tíz legértékesebb amerikai techcég értéke március 23. óta, mint amennyivel a koronavírus megjelenését követően a FED növelte mérlegfőösszegét. Látva a technológiai részvények száguldását érdemes egy kicsit játszanunk a számokkal.
picture

Robin Hood és a cápa algoritmusok szimbiózisa újraélesztette a karanténba szorult kisbefektetői közösséget

A 2013-ban alapított brókercég akkor jött amikor más szolgáltatók már majdnem lettetek arról, hogy ismét be lehet vonni a kisbefektetői közösséget a részvénypiacok vonzáskörébe. Nyugodtan mondhatjuk, hogy mára a Robin Hood jutalékmentes kereskedési modellje feje tetejére fordította az amerikai brókeripart.
picture

Mindeközben Dél-Koreában – a fiatal lakosság úgy veszi a részvényeket, mintha nem lenne holnap

Az 51,6 millió lakosú Dél-Koreában 31,3 millió darab lakossági befektetési számla van, ezzel 61 számla jut 100 lakosra. A fiatal dél-koreai nemzedék kedvenc időtöltése a tőzsdézés lett, ezt bizonyítja az idei napi átlagos 15 milliárd dolláros részvényforgalom is.
picture

Gondolatbűnözés

A 2020-as év második negyedévét gondolatbűnözéssel töltöttem. Sajnos. A gondolatbűnözés által okozott hibás kereskedési döntéseimet megváltoztatni már nem tudom. A tanulságok levonása azonban a magam számára kötelező és reményeim szerint az olvasó számára tanulságos.
picture

Kontrollált hozamgörbe: egy terv a jövőre, ami már régen valósággá vált

A hozamgörbe kontrollja körüli felhajtás a szakmában és a piacok környékén egyelőre nehezen indokolható, még pedig éppen azért, mert a hozamgörbe kontrollja egyrészt nem újdonság, másrészt ott is régóta zajlik, ahol hivatalosan még nem mondták ki.
picture

Ez a válság más, mint a többi

Hetek, lassan hónapok óta zajlik a licitháború, hogy vajon a mostani koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés kisebb vagy nagyobb mértékű-e, mint a legutóbbi 2008-2009-es gazdasági világválság, vagy ahogy egyre többen hivatkozzák a „Great Recession” idején.
picture

Az ember tragédiája – avagy miért kellenek a kereskedési szabályok

A tőzsdei kereskedés napjainkban a világ egyik legkeményebb játéka, ahol saját kereskedési szabályrendszer nélkül nem marad más, mint az összevissza felbukkanó éncsoportok által vezérelt „Ember tragédiája”.
picture

Ray Tango (Sly) a zseni!

Azok akik 30 évvel ezelőtt Sly-ra hallgattak és hosszú amerikai állampapírba fektettek, bizony éves átlag 7.9 százalékos hozamot tehettek zsebre dollárban, szemben a jóval kockázatosabb S&P 500 index évi 7.3 százalékos teljesítményével.