Panama: ezüst vagy ólom
A nyugati féltekén kiépült kínai befolyás visszaszorítása az amerikai adminisztráció egyik legfontosabb stratégiai célja. A „Donroe-doktrína” – bármennyire is erőltetett elnevezés – lényegében azt a törekvést írja le, hogy Washington a Magellán-szorostól egészen Grönlandig újra saját elsődleges befolyási övezetként tekintsen a térségre. Erről korábban több posztban is írtunk. Bár a külpolitikában rendkívül aktív Trump-adminisztráció eddig inkább kirakatba tehető sikereket tudott felmutatni, a nagy zaj közepette megbújik egy valóban kézzelfogható eredmény: Panama.
(A cikk először a G7.hu oldalán jelent meg 2026. február 22-én.)
A Panama-csatornát az Egyesült Államok építette 1904 és 1914 között, mintegy 375 millió dolláros beruházással. A mai napig a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala: a globális vízi kereskedelem mintegy 3 százaléka halad át rajta, így geopolitikai jelentősége is kiemelkedő. A csatornán áthaladó hajók több mint kétharmada az amerikai partok felé tart, ezért Washington hosszú ideig nem engedte el Panama kezét, rendszeresen beavatkozott az ország belügyeibe.
A folyamatos beavatkozások azonban konfliktusokhoz vezettek a helyiekkel, Jimmy Carter pedig úgy ítélte meg, hogy ellenséges környezetben a csatorna hosszú távon nehezen tartható. Az 1977-es megállapodással az Egyesült Államok visszaadta a csatornát Panamának. Az ezt követő évtizedekben az amerikai befolyás fokozatosan lazult, miközben a kínai jelenlét egyre erősödött.
Trump második ciklusának első évében feltűnően sokat foglalkozott a csatornával – ezt foglalja össze a WSJ videója is. A stratégia lényege: a csatorna feletti befolyást Washington valamilyen formában, vita nélkül vissza szeretné szerezni. Marco Rubio első külföldi útja is Panamába vezetett 2025 februárjában, ahol több szimbolikus jelentőségű eredményt sikerült elérnie. Panama kilépett a “Belt and Road” kezdeményezésből, az amerikai haditengerészet hajói elsőbbséget kaptak az áthaladásnál, és a csatornadíjakat is módosították. Ez önmagában siker – de még nem győzelem.
A csatorna két végpontján lévő két kikötőt és terminált – Balboa és Cristobal – a hongkongi CK Hutchison vállalat kontrollálja. A vállalat 1997-ben kapta meg a koncessziós jogokat, amelyeket 2021-ben újabb 25 évre hosszabbítottak meg. Az elmúlt évben a Hutchison egyszerre került amerikai és kínai nyomás alá. Márciusban az amerikai nyomásnak engedve bejelentette, hogy 43 nemzetközi kikötőjét, köztük a kettő panamait is értékesíti a BlackRock által szervezett amerikai hátterű konzorciumnak, 22,8 milliárd dolláros áron.
A nyár folyamán viszont kínai nyomásra bejelentette, hogy a korábban a BlackRock-kal körvonalazódó dealbe, bevesz egy stratégiai befektetőt, történetesen kínait. Bár nem nevezték meg, a Bloomberg szerint a COSCO jöhetett szóba, amit a Trump-kormányzat elfogadhatatlannak nevezett. Úgy tűnt, patthelyzet alakul ki.
A történet azonban újabb fordulatot vett. Január végén a panamai legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a Hutchison szerződést szegett és megkárosította a panamai államot, így a meghosszabbított koncesszió érvénytelennek tekinthető. Azok a jogok, amelyeket a BlackRock megvásárolt volna, újra értékesítésre kerülnek.
A tengeri útvonal, amely egyre fontosabb az USA-nak is
A Panama-csatorna szerepe felértékelődött, mióta kibővítették, és az USA belső olajtermelése felfutott. A Jóreménység foka pedig bár sokszor nagy kerülő, nem mindig van más választás.
A Panama-csatorna stratégiai jelentősége messze túlmutat a kereskedelmen. Az Atlanti- és a Csendes-óceán közötti kapuként kulcsszerepet játszik a katonai logisztikában is. A vietnámi és a koreai háború tapasztalatai alapján a csatorna kiemelten fontos a különböző hadszínterek között mozgó amerikai erők rotációjában: mintegy 8000 tengeri mérföldet takarít meg a haditengerészetnek azzal, hogy nem kell megkerülni a Horn-fokot. Ez különösen fontos egy olyan korszakban, amikor a Tajvan körüli konfliktus esélye növekszik.
A globális tengeri kereskedelem szempontjából három kulcsfontosságú csomópont van. Az egyik a Panama-csatorna, ahol Washington most láthatóan visszaszerezte a kezdeményezést. A másik a Szuezi-csatorna és a Malaka-szoros térsége, amelyek felett az amerikai haditengerészet többek között a bahreini ötödik flotta révén képes érdemi kontrollt gyakorolni. A harmadik a sarkvidéki útvonal, ami miatt az elmúlt hónapban annyit hallottunk a “grönlandi telekspekulációról”, itt is erősödő amerikai jelenlét várható.
Ezzel párhuzamosan az amerikai külpolitika idén azokra az országokra fókuszál, amelyek érdemben exportálnak olajat Kínába: Venezuelára, Iránra és Oroszországra. Az elsőt januárban megfordították. A másodikhoz oda vezényelték a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozót, nyomást helyezve a rezsimre, hogy választhatnak az ezüst vagy ólom között. A harmadikkal Ukrajna kapcsán tárgyalnak azzal a (téves) reménnyel, hogy fordíthatóak.
Trumpot, szemben a korábbi elnökökkel nem gátolják ideológiák, nem célja a demokrácia terjesztése a világban. Az viszont látványosan fontos számára, hogy lassítsa a rivális szuperhatalmat, időt nyerjen, ami alatt csökkentheti kiszolgáltatottságát stratégiai iparágakban (chipek, mágnesek, kritikus ásványok). Ezt a folyamatot Kína sem ölbe tett kézzel nézi majd végig, így a tőkepiacokon is érdemi mozgást várunk.
Világunk multipolárissá vált, az „ami nem az enyém, az az övé” elv van érvényben.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
