Kilép az Emírségek az OPEC-ből: megrepedt az olajkartell hatvanéves rendszere
Május 1-jével az Egyesült Arab Emírségek (UAE) hatvan év után kilép az OPEC olajkartellből. Annak fényében, hogy a Hormuzi-szoros jelenleg zárva van, rövid távon ennek korlátozott a piaci hatása, hosszabb távon azonban történelmi lépésről van szó, amely erősíti a multipoláris világrenddel kapcsolatos narratívákat.
A jobb napokat is megélt OPEC ma a globális olajkínálat nagyjából 26 százalékát adja. Ha az OPEC+ csoportot is nézzük, amelyhez Oroszország is tartozik, ez az arány körülbelül 45 százalékra emelkedik. Ez továbbra is számottevő, ugyanakkor a kibővített csoport már jóval kevésbé fegyelmezett a kvóták betartásában.
A kartell a történelem során többször is megmutatta, mekkora erővel rendelkezik, különösen az 1970-es években. Az 1973-as arab olajembargó a jom kippuri háborúra adott reakcióként komoly inflációs hullámot indított el világszerte. Mai napig a közgazdászok kedvelt hobbija ezt az analógiát meglátni minden charton, ahol kicsit is emelkedik az infláció. Lehet, hogy pont a közeljövőben igazuk is lesz?
Azóta azonban az OPEC ereje fokozatosan csökkent. Ennek egyik oka, hogy a tagok közül többen rendre megszegték a kvótákat, a másik pedig az, hogy az olaj szerepe a globális gazdaságban mérséklődött.
1970 ÓTA A VILÁGGAZDASÁG OLAJINTENZITÁSA, VAGYIS AZ EGYSÉGNYI, VÁSÁRLÓERŐ-PARITÁSON MÉRT GDP ELŐÁLLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES OLAJMENNYISÉG MINTEGY 65 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT.
Az OPEC kínálatának eddig körülbelül 12 százalékát adta az UAE, ezzel a harmadik legnagyobb termelő volt Szaúd-Arábia és Irak mögött. Ez önmagában is mutatja a lépés súlyát: egy hat évtizedes status quo bomlik meg.
NEM TÚLZÁS AZT ÁLLÍTANI, HOGY AZ OPEC AZ EGYESÜLT ARAB EMÍRSÉGEK NÉLKÜL OLYAN, MINT AZ NSYNC JUSTIN TIMBERLAKE NÉLKÜL: LEHET VELE HAKNIZNI, DE IGAZÁBÓL SENKIT SE ÉRDEKEL.
Nem az UAE volt az egyetlen tagja a “fiúbandának” aki szólókarrierbe kezdett. A Bloomberg cikke alapján, 2016-ban Indonézia, 2019-ben Katar, 2020-ban Ecuador, míg 2023-ban Angola lépett ki az OPEC-ből és a januári hadművelet (Operation Absolute Resolve) után Venezuela tagsága is kérdéses.
A fent említett kilépők összesített globális piaci részesedése négy százalék, ami nagyságrendileg egyezik a UAE eddigi kvóta alapú piaci részesedésével, de elmarad attól a hordó mennyiségtől, amit a jövőben piacra tervez dobni.
A kilépés nem volt teljesen váratlan annak fényében, hogy Abu Dhabi komoly beruházási ciklust hajt végre az elmúlt két évtizedben. 2010-ben a kapacitása közelítőleg 2,6 millió hordó volt naponta, ezt mostanra 4,6 millió hordóra növelte, és a bejelentett további beruházások hatására várhatóan 5 millió hordóra növekszik 2027-re. Ehhez képest az OPEC kvótájuk legutóbb 3,4 millió hordó volt naponta, vagyis a már létező kapacitás 74 százaléka a tervezett kapacitás 68 százaléka.
A bejelentés időzítése mindenképpen érdekes, ugyanis a jelenleg zajló iráni háború és az annak következményében kialakult blokádok hatására, csupán átlagosan 1,5 millió hordót tudnak a Fujairah csővezetéken keresztül a piacra dobni, a kvótájuknak 44 százalékát, így úgy gondolom az időzítés inkább szimbolikus üzenet volt több szereplő számára.
Az is ismert, hogy az Emírségek és Szaúd-Arábia között több kérdésben is voltak feszültségek, legyen szó a kvóták mértékéről vagy az iráni konfliktus kezeléséről. Nem mellékes az sem, hogy az Öböl menti országok közül az iráni drón- és rakétatámadások jelentős része, becslések szerint mintegy 40 százaléka, az UAE-t érte, ami erősebb fellépést sürgetett volna Iránnal szemben.
HA A HORMUZI-SZOROS HELYZETE RENDEZŐDIK, A PIACRA AKÁR NAPI 1,6 MILLIÓ HORDÓ TÖBBLETKÍNÁLAT IS ÉRKEZHET, NAGYJÁBÓL ANNYI, MINT IRÁN KORÁBBI EXPORTJA. EZ ÖNMAGÁBAN LEFELÉ MUTATÓ NYOMÁST GYAKOROLHAT AZ OLAJÁRAKRA. AZ IS NYITOTT KÉRDÉS, HOGY AZ UAE LÉPÉSE DOMINÓHATÁST INDÍT-E EL, ÉS TOVÁBBI KILÉPÉSEK KÖVETIK-E.
A bejelentés után sokkal több kérdést kell megválaszolni a befektetőknek, mint korábban, a teljesség igénye nélkül engem az alábbiak érdekelnek:
- Csökkenti-e az Egyesült Államok a háború előtti szint alá a közel-keleti jelenlétét? Nyersebben megfogalmazva, az Egyesült Államok hátrahagyja arab szövetségeseit, drasztikusan csökkentve a térségbeli védelmi képességeit?
- Gyengül-e a petrodollár szerepe a következő évtizedekben, és mennyire tör előre a petroyuan?
- A háború lezárását követően mely országok próbálják meg átvenni a térség regionális hatalmi szerepét, és ezt milyen eszközökkel kísérlik meg?
Logikus magyarázat a történtekre, hogy a régiós hatalmi pozíciót Törökország mellett Szaúd Arábia is ambicionálja, amit a UAE szeretne elkerülni, ezért a szaúdi vezette OPEC-ből kilépett.
Az NSYNC sose oszlott fel hivatalosan, csak határozatlan időre szünetel. Néha, ha érdekeik és kedvük úgy tartja, összerántják a bandát egy koncertre. A zeneipari jelentőségük viszont sose lesz már olyan, mint a csúcson. Ezt várom az OPEC-től is.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.