Határidős devizaügyletek és devizaopciók
Sorozatunk korábbi részében már írtunk arról, hogy a devizapiacon akkor is van kitettségünk, ha nem követjük naponta az árfolyamokat. Már azzal döntünk, hogy forintban, euróban vagy dollárban tartjuk a megtakarításainkat. Az árfolyamok változása attól függetlenül hat a pénzünk más devizában kifejezett értékére, hogy tudatosan vállaltuk-e ezt a kockázatot.
(A cikk először a HVG prémium hírlevelében jelent meg 2026. október 13-án.)
Befektetési tanácsadóként ezért azt szoktam javasolni, hogy ahogyan piacok és eszközök között megosztjuk a megtakarításainkat, devizák szerint is tegyük meg ezt. A devizakitettségünk alakításához ráadásul nem feltétlenül kell eladnunk a meglévő befektetéseinket és átváltanunk a pénzünket, határidős devizaügyleteket vagy devizaopciókat is használhatunk.
Ezekkel az eszközökkel mérsékelhetjük az árfolyamkockázatunkat, de újabb, akár jelentős kockázatot is vállalhatunk. Érdemes ezért megérteni, hogyan működnek, mikor szolgálják a megtakarításaink védelmét, és milyen veszteséget okozhatnak, ha a piac a várakozásainkkal ellentétesen mozdul el.
Fedezés vagy spekuláció?
Tegyük fel, hogy fél év múlva euróban kell kifizetnünk egy nagyobb összeget, a megtakarításunk viszont forintban van. Ha addig a forint gyengül, ugyanannyi euróért több forintot kell fizetnünk. Ezt a bizonytalanságot csökkenthetjük azzal, hogy előre rögzítjük a későbbi euróvásárlás árfolyamát. Ezt hívjuk fedezésnek: ilyenkor egy meglévő vagy várható devizakitettség árfolyamkockázatát mérsékeljük. A határidős ügylet ebben az esetben konkrét, később felmerülő kiadáshoz kapcsolódik.
Ha viszont nincs ilyen kiadásunk vagy más fedezendő devizakitettségünk, és kizárólag azért vásárolunk határidőre eurót, mert a forint gyengülésére számítunk, akkor már spekulálunk. Ugyanaz az ügylet tehát az egyik befektetőnek védelmet, a másiknak önálló kockázatvállalást jelenthet. Emellett a pozíció mérete is számít. Ha a fedezni kívánt összegnél nagyobb pozíciót vállalunk, a többlet már spekulatív kockázatot jelenthet, még akkor is, ha eredetileg a megtakarításainkat szerettük volna megvédeni.
Hogyan működik a határidős devizaügylet?
Határidős devizaügyletben ma állapodunk meg arról, hogy egy későbbi időpontban milyen árfolyamon vásárolunk, vagy adunk el meghatározott devizaösszeget. A megállapodás mindkét fél számára kötelezettséget jelent. Ilyen ügyletet tőzsdén és tőzsdén kívül, azaz OTC-piacon is köthetünk. Egy határidős euróvétellel például előre kiszámíthatóvá tehetjük a későbbi kiadásunk forintösszegét. Cserébe a rögzített árfolyamhoz akkor is tartanunk kell magunkat, ha időközben a forint erősödik, és a piacon már olcsóbban vehetnénk eurót.
Ha árfolyammozgásra spekulálunk, a pozíció irányát a várakozásunk határozza meg. A forint gyengülésére határidős euróvétellel vehetünk fel pozíciót, ilyenkor az EUR/HUF-árfolyam emelkedésén keresünk. Ha a forint erősödésére számítunk, határidőre eurót adunk el, így az árfolyam csökkenése hozhat nyereséget.
Mitől függ a határidős árfolyam?
A határidős árfolyam általában eltér az azonnali, vagyis spot árfolyamtól. A különbséget elsősorban a két deviza adott futamidőre érvényes kamatszintje határozza meg. Ha például a forint kamata magasabb az euróénál, akkor az EUR/HUF határidős árfolyam – azonos egyéb feltételek mellett – magasabb lesz a spot árfolyamnál. Minél hosszabb a futamidő és minél nagyobb a kamatkülönbözet, annál nagyobb lehet az eltérés.
A magasabb határidős EUR/HUF-árfolyam tehát önmagában nem azt jelenti, hogy a piac a forint gyengülését jósolja, az eltérés a kamatkülönbözetből is következik. A kamatok szerepét jól szemlélteti az MNB 2022-es lépése: a jegybank 18 százalékos kamatozású egynapos betéti gyorstendert vezetett be, miközben az alapkamat 13 százalékon maradt. A magas forintkamat megdrágította a forint gyengülésére felvett pozíciók finanszírozását, így költségesebbé tette azok fenntartását. A kamatkülönbözet ebben a helyzetben a forint ellen spekulálók számára jelentett szembeszelet.
Mit jelent a tőkeáttétel határidős pozícióknál?
Határidős ügyletnél viszonylag kis összeggel is nagy értékű pozíciót vállalhatunk. Az ügylet megkötésekor ugyanis jellemzően nem kell a teljes névértéket rendelkezésre bocsátanunk, elegendő lehet annak egy részét alapletétként elhelyezni. A nyereség és a veszteség viszont a teljes pozíció méretétől függ.
Tegyük fel, hogy 100 ezer eurót vásárolunk fél éves határidőre, 365 forintos árfolyamon. Az ügylet 36,5 millió forintnyi devizára szól, miközben elképzelhető, hogy alapletétként csak 2 millió forintot kell elhelyeznünk. A pontos letéti követelmény a szolgáltatótól és az ügylet feltételeitől függ.
Ebben az egyszerűsített példában minden egyforintos árfolyamváltozás megközelítőleg 100 ezer forinttal módosítja a pozíció eredményét. Ha az azonos lejáratú határidős árfolyam 365-ről 368 forintra emelkedik, mintegy 300 ezer forintot nyerünk. Ha az árfolyam 365-ről 362 forintra csökken, mintegy 300 ezer forintot veszítünk. Mindkét összeg az induló, 2 millió forintos letét 15 százaléka. Vagyis egy százaléknál kisebb árfolyammozgás is jelentős nyereséget vagy veszteséget okozhat a letéthez viszonyítva.
Ha az euróvásárlással egy későbbi eurókiadást fedezünk, a pozíció veszteségét ellensúlyozhatja, hogy a kiadáshoz szükséges eurót a piacon olcsóbban szerezhetjük meg. Ettől azonban még szükség lehet pótlólagos befizetésre, a határidős pozíció veszteségét napi szinten rendezni kell.A tőkeáttétel önmagában tehát nem tesz spekulatívvá egy ügyletet, de a letéthez viszonyított nyereséget és veszteséget ugyanúgy felnagyítja. A veszteség ráadásul az induláskor elhelyezett összeget is meghaladhatja. Ha a szükséges további fedezetet nem biztosítjuk időben, a szolgáltató lezárhatja a pozíciót, és ezen felül is maradhat fizetési kötelezettségünk.
Soros György és a fekete szerda
1992-ben a brit font az európai árfolyam-mechanizmus, az ERM részeként meghatározott sávban ingadozhatott a német márkához képest. A brit gazdaság gyengélkedett, az árfolyam védelme viszont magas kamatokat követelt. Soros György és más befektetők arra számítottak, hogy a font árfolyamát nem lehet tartósan az előírt sávban tartani. Nagy összegben adtak el fontot, többek között német márkával szemben. A brit jegybank devizapiaci beavatkozásai és a bejelentett kamatemelések sem tudták megállítani a nyomást, a kormány 1992. szeptember 16-án felfüggesztette a font részvételét az ERM-ben, az árfolyam pedig jelentősen gyengült. Soros alapja a font elleni spekulációval becslések szerint mintegy egymilliárd dollárt keresett. Az árfolyam védelmének költségét a brit állam számára több mint hárommilliárd fontra becsülték. Ez a teljes védekezés becsült költsége volt, nem kizárólag Soros ügyleteinek ellenoldali vesztesége.
Mi az a devizaopció?
A határidős ügyletben kötelezettséget vállalunk egy későbbi deviza-adásvételre. Opció vásárlásakor választási lehetőségért fizetünk, jogot szerzünk arra, hogy meghatározott devizaösszeget előre rögzített árfolyamon vásároljunk meg vagy adjunk el, de ezzel a joggal nem kötelező élnünk. Európai típusú opció esetén a jog a lejáratkor gyakorolható. A választási lehetőség ára az opciós prémium, amelyet a vevő fizet az eladónak.
Térjünk vissza a fél év múlva esedékes eurókiadásunkhoz. Euróvételi opcióval biztosíthatjuk, hogy a szükséges összeget egy előre rögzített árfolyamon megvehessük. Ha a forint gyengül, élhetünk ezzel a jogunkkal. Ha viszont erősödik, dönthetünk úgy, hogy nem hívjuk le az opciót, és a piacon olcsóbban vásárolunk eurót. A prémiumot azonban ebben az esetben is kifizettük.
Az opció eladója – más néven kiírója – ezzel szemben kötelezettséget vállal, ha a vevő él a jogával teljesítenie kell a szerződésben foglaltakat. A prémiumot éppen ennek a kötelezettségnek a vállalásáért kapja.
Miért ír ki valaki opciót?
A kiíró például kiindulhat abból, hogy a jelenlegi árfolyamon még nem vásárolna devizát, alacsonyabb szinten viszont már igen. Vagy fordítva, a mostaninál magasabb árfolyamon szívesen eladna. Az opció típusát és kötési árfolyamát ehhez igazíthatja, a vállalt kötelezettségért pedig prémiumot kap.
Bizonyos opciókiírási stratégiák akkor is hozhatnak nyereséget, ha az árfolyam szűkebb sávban mozog. A kockázat az, hogy később jóval túlléphet a kiválasztott szinten. A korábban kedvezőnek gondolt vételi ár így drágának, az eladási ár pedig olcsónak bizonyulhat, a kiírónak mégis teljesítenie kell, ha a vevő lehívja az opciót.
Egy egyszerű, önálló opció esetében ezért a két fél kockázata aszimmetrikus. A vevő az opción legfeljebb a kifizetett prémiumot és a kapcsolódó költségeket veszítheti el. Lehetséges nyereségének mértéke az opció típusától és az árfolyam alakulásától függ. A kiíró legfeljebb a kapott prémiumot nyerheti meg, a költségek levonása előtt. Vesztesége viszont a prémium sokszorosa lehet; fedezetlen vételi opció kiírásakor pedig elméletileg korlátlan is lehet.
Hova tegyem a pénzem?
A hvg360 hasábjain havonta megjelenő hírlevélben bemutatjuk, mivel foglalkozik valójában egy privátbankár: közérthetően írunk gazdasági mutatókról, vagyonkezelésről, osztalékokról, kötvényekről, TBSZ-ről és mindenről, ami a tudatos befektetési döntésekhez szükséges. A hírlevelet a megjelenést követően változatlan formában közöljük a Concordeblogon. Feliratkozás a hvg360 hírlevelekre ITT.
Mitől függ az opciós prémium?
Az opció árát több tényező együttesen határozza meg:
- Időtáv: hosszabb futamidőre, távolabbi időpontra magasabb prémiumot kapok
- Spot árfolyam: a megkötés időpillanatában a spot devizaárfolyamtól való távolság, azaz milyen távolságra írom ki az opciót a spot árfolyamhoz képest
- Volatilitás: a volatilitás növekedésével, a devizaárfolyam változékonyságától nő az opciós prémium
- Kamattartalom: magasabb kamattartalmú devizapár esetén magasabb az opciós prémium is
Ezek a tényezők együtt alakítják azt az összeget, amelyet az opció vevője megfizet, kiírója pedig megkap.
A határidős ügyletek és a devizaopciók a megtakarításaink devizakitettségének alakítására is használhatók. Ha például forintban tartjuk a pénzünket, de annak euróban mért értékét szeretnénk védeni, nem feltétlenül kell eladnunk a meglévő befektetéseinket.
Megfelelő méretű és lejáratú határidős EUR/HUF-vételi pozíció nyeresége részben vagy egészben ellensúlyozhatja a forint gyengüléséből eredő értékvesztést. Euróvételi opcióval ugyancsak védekezhetünk a gyengülés ellen, miközben a forint erősödéséből származó előnyt megtarthatjuk, az opciós prémium ellenében.
A megfelelő ügylet kiválasztásához ezért először azt kell tisztáznunk, milyen devizában, mekkora összeget és milyen időtávon szeretnénk védeni. Ehhez kell igazítani a pozíció méretét, lejáratát és a vállalt kötelezettségeket. A devizakockázat kezelése pedig nem szünteti meg a mögöttes befektetések egyéb kockázatait.
Szeretnék többet megtudni
Amennyiben szeretne többet megtudni a Concorde Csoportról és a szolgáltatásainkról, az alábbi mezők kitöltésével gyorsan és egyszerűen léphet kapcsolatba munkatársainkkal!