Franciaország: szélsőségek forradalma

2027 egyik legérdekesebb választását áprilisban Franciaországban tartják. A franciák döntése egész Európa politikájára hatással lehet, így a tőkepiacok már most azt mérlegelik, bekövetkezhet-e a szélsőjobb hatalomra kerülése. Az esemény egyelőre távolinak tűnik, de érdemes időben felkészülni rá, az alábbi írás ezt a felkészülési időszakot nyitja meg.

(A cikk először a 24.hu oldalán jelent meg 2026. szeptember 12-én.)

A francia társadalom olyan jóléti államban él, amilyen egy tisztességes skandináv országé, az ehhez szükséges források azonban nem úgy állnak rendelkezésére, mint északon. Az államadósság magas szintje és a jelentős költségvetési hiány súlyos probléma, romló trendjük pedig jól mutatja a jelenlegi pálya fenntarthatatlanságát. Bár a mostani környezetben egyik sem kirívó európai összevetésben, az hamar szemet szúr, hogy a GDP arányában a kormányzati kiadások meghaladják az 58 százalékot, a szociális kiadások a 23 százalékot, a nyugdíjkiadások pedig a 15 százalékot.

Franciaországban nyugdíjasnak lenni pompa. Az országban OECD-szinten a második legmagasabb a várható élettartam, miközben a nyugdíjkorhatár az egyik legalacsonyabb. A nyugdíjasok jövedelme az átlagbérhez és az egy főre jutó GDP-hez viszonyítva is kiemelkedően magas.

HA EHHEZ HOZZÁVESSZÜK AZ ELÖREGEDŐ EURÓPAI TÁRSADALMAK KLASSZIKUS PROBLÉMÁJÁT ÉS A BEVÁNDORLÁSELLENESSÉGET, EGY REFORMÉRT KIÁLTÓ, JELENLEGI FORMÁJÁBAN FENNTARTHATATLAN RENDSZER KÉPE RAJZOLÓDIK KI.

Franciaországban ha egy felelős kormány nyugdíjreformot tervez, az a társadalomból menetrendszerűen tüntetéssorozatot vált ki. A szakszervezetek becslései szerint a 2010-es Sarkozy-féle nyugdíjreform elleni demonstrációkon, az összes alkalmat együttesen számolva mintegy 26 millió résztvevőt regisztráltak. A tiltakozások minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz is, hogy Sarkozy elveszítette a 2012-es választást. A 2023-as Macron-féle nyugdíjreform még ennél is nagyobb tiltakozási hullámot váltott ki, összesítve mintegy 28 millió résztvevővel.

Az elnök népszerűsége nem először omlott össze, de a 2022-es energiaválság és az azt követő nyugdíjreform ismét olyan mélységbe lökte a támogatottságát, amilyenre legutóbb a 2018-as sárgamellényes tüntetések idején volt példa.

A választások tanulságai

Hasonlóan a nemzetgyűlési választáshoz, az elnökválasztás is kétfordulós. Ha az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget, és ez a leggyakoribb, akkor a két legtöbb szavazatot szerző jelölt jut a második fordulóba. Kettejük közül kerül ki a köztársasági elnök, aki legfeljebb két ciklus erejéig töltheti be a pozíciót.

Mivel Emmanuel Macron a második ciklusát tölti, a következő elnökválasztáson már nem indulhat. A legutóbbi választáson már látható volt az a trend, hogy számos választó szemében Macron elitista, technokrata, gazdaságilag liberális elnök volt és ez ellen szavazott. Egész Európában erősödő tendencia, hogy a hagyományos politikai elithez kötődő szereplők elutasítottsága magas. Nehéz megbecsülni, de a következő választás egyik döntő kérdése lesz, hogy Macron jelenlegi népszerűtlensége mennyire terheli majd meg a hozzá politikailag közel álló jelölt esélyeit.

Ugyanakkor mind az elnök-, mind a parlamenti választásokon visszatérő forgatókönyv, hogy a második fordulóban a pártok és szavazóik egységes frontot alkotnak annak érdekében, hogy a szélsőjobboldali Rassemblement National (RN, Nemzeti Tömörülés) ne győzhessen.

A legutóbbi választások kapcsán néhány olyan tanulságot érdemes feljegyezni, amelyek a mostani helyzet értelmezéséhez is hasznosak lehetnek:

• Az elnökválasztási részvétel mindig magasabb, mint a parlamenti választásoké, az elmúlt húsz évben azonban egyértelműen csökkenő trend rajzolódik ki. Ez a Marine Le Pen vezette szélsőjobboldali pártszámára kedvező lehet.
• A legutóbbi elnökválasztáson Marine Le Pen a korábbiaknál jóval normalizáltabb kampányt folytatott. A korábbi dacos, radikális EU-ellenesség helyett olyan témákat helyezett előtérbe, mint az infláció, a megélhetési költségek, a benzinárak vagy a vidéki Franciaország problémái. Ezekkel már a jobboldali és részben a centrista szavazók egy része is könnyebben tudott azonosulni.
• Macron népszerűsége 2022-ben 40 százalék körül mozgott, és még így sem nyert könnyen. Most a támogatottsága alig haladja meg a 24 százalékot és nem látszik, hogy a centrum pártok karizmatikus utódot tudnának a helyére állítani. Elemzők szerint már a legutóbbi választás második fordulójában is erősen érződött a protestszavazatok súlya, ezek aránya várhatóan most még magasabb lehet.
• A 2024-es parlamenti választáson az RN tovább erősödött. Támogatottsága a korábbi 15,4 százalékról 24,8 százalékra emelkedett, ami kevés volt a hatalom megszerzéséhez, a trendet azonban jól mutatja. Ezt a mostani közvélemény-kutatások is megerősítik, az első fordulóban a Nemzeti Tömörülés jelöltjét 35-40 százalékra mérik, míg a legerősebb centrista jelölt, Édouard Philippe támogatottsága 18–20 százalék között mozog.
• A szélsőbaloldali elemekben kommunista jegyeket mutató Mélenchont rendszeresen alulmérték a közvélemény-kutatások.

Korai forgatókönyvek

Még rengeteg idő van a választásokig, de érdemes kialakítani a döntési modellt, hogy aztán csak frissíteni kelljen, ahogy egyre több és remélhetően pontosabb adathoz jutunk.

Két részre bontottuk a modellt (döntési fát). Az első rész a választás első fordulójának három legvalószínűbb kimenetelét mutatja be. Itt a fontos kérdés, hogy ki lesz a domináns centrista jelölt, és lesz-e visszalépés a javára. Jelenleg Édouard Philippe tűnik a legesélyesebbnek. A három forgatókönyv meghatározásához a friss közvélemény-kutatásokat használtuk inputként.

Roppant érdekes, hogy mennyire torzít a Le Pen vs. Philippe scenárió felé, miközben a közvélemény-kutatások alapján Mélenchon csak kicsivel van lemaradva. Ugyanakkor ha lesz centrista visszalépés, akkor ez érdemben növelheti Philippe támogatottságát.

A második fordulónál már azt vettük alapul, hogy milyen másodlagos preferenciáik vannak azoknak a szavazóknak, akiknek a jelöltje az első fordulóban kiesik. Ehhez az ELABE adatait használtuk.Idővel várhatóan frissebb felmérések is készülnek majd a másodlagos preferenciákról, de a legutóbbi adatok alapján jelenleg a következő kép rajzolódik ki:

• ha a szélsőjobboldali Le Pen nem jut be a második fordulóba, szavazóik döntő része a centrista jelölt felé mozdulna;
• ha a szélsőbaloldali Mélenchon esik ki az első fordulóban, szavazótábora szintén inkább a centrista jelöltet támogatná, de jóval kevésbé egységesen;
• ha a centrista Édouard Philippe nem jut be a második fordulóba, szavazói inkább jobbra húznának.

A tőkepiacok gyakorta jobb híján a közvélemény-kutatások alapján áraznak. Az ezek alapján felállított döntési modell, mintegy 80 százalékos valószínűséget társít a klasszikus szélsőjobb kontra centrum forgatókönyvhöz, vagyis azt veszi legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy a centrum pártok a nap végén egybe tömörülnek még az első forduló előtt.

Bár eddig tényleg ezt a mintát láttuk sok esetben, ennek valószínűségét túlzónak és piaci szempontból veszélyesnek tartjuk. Érdemes felidézni, hogy Mélenchon 2022-ben 23 százalékot szerzett, éppen hogy lemaradva Le Pen mögött. Most mindketten erősebbnek tűnnek, mint akkor, miközben a regnáló hatalom pozíciója gyengébb.

A TŐKEPIACON BIZTOSAN TURBULENCIÁT HOZ HA A KÉT SZÉLSŐSÉG JUT BE A MÁSODIK FORDULÓBA.

Egy ilyen forgatókönyv esetén a befektetők számára nehéz lesz eldönteni, melyik jelölt miatt pánikoljon jobban. Igaz, hogy Le Pen már mérsékeltebb mint korábban, de a sajtóban keringő kritikák alapján nem igazán érti a közgazdasági összefüggéseket és a piacok működését. Ennél még rémisztőbb Mélenchon javaslata az államadósság csökkentésére:

Egyszerűen fogjuk a kötvényeket, és égessük el őket!

Ha a centrista jelölt valahogy túl tudja vergődni magát a második fordulóba, ott már a korábbi tömbösödés, illetve a baloldaliak átszavazása miatt lehet esélye a most népszerűbbnek mért szélsőjobbal szemben, de az alap forgatókönyv egy Le Pen győzelem. A mostani felmérések és másodlagos preferenciák alapján ez rendkívül szoros verseny lehet. A piacnak a két forduló között bőven lesz ideje beárazni a politikai kockázatot.

Mindkét forgatókönyv kínálhat érdekes befektetési lehetőségeket, de eltérő instrumentumokkal és eltérő időtávon. Érdemes figyelni a francia állampapírok piacát, amely már most felárral forog a régen lenézett görög társához képest, de biztosan heves mozgást láthatunk majd a francia bankok esetében is.

Csak ellenzékben könnyű dumálni

Amikor Giorgia Meloni 2022-ben megnyerte az olasz választást, komoly aggodalom söpört végig a tőkepiacokon. Az azóta eltelt idő azonban éppen arra világít rá, hogyan válthatja fel az ellenzéki radikalizmust a kormányzati pragmatizmus. Az olyan jól hangzó populista ígéreteket, mint az Észak-Afrika partjainál bevezetendő tengeri blokád az illegális bevándorlás megfékezésére, vagy a nagyszabású adócsökkentési és jóléti terveket, fokozatosan felülírták a kormányzás gyakorlati korlátai.

Számunkra Meloni ellenzéki korszakának legfontosabb üzenete az Európai Unióhoz fűződő viszonyával kapcsolatos. Hatalomra kerülése előtt élesen bírálta a brüsszeli bürokratákat, és még Olaszország eurózónából való kilépésének lehetőségét is felvetette. Ehhez képest kormányra kerülése után látványos fordulatot hajtott végre, rendezte kapcsolatát az uniós intézmények vezetőivel, és mindent megtett azért, hogy Olaszország minél több forrást hívjon le az EU pandémia utáni helyreállítási alapjából. A fordulat persze nem meglepő annak fényében, hogy Olaszország a helyreállítási alap egyik legnagyobb kedvezményezettje. De minden bizonnyal az is szerepet játszott benne, hogy az euró kifejezetten népszerű az olasz választók körében.

Történelmi okokból a dél-európai országokban hagyományosan erős az Európai Unióval szembeni kritika, miközben magának az uniós tagságnak a támogatottsága még így is 60 százalék felett van. Az egységes fizetőeszköz népszerűsége azonban talán még jobb indikátora annak, hogy egy társadalom valójában mennyire akar elszakadni az európai integrációtól. Olaszországban nagyjából a társadalom 70 százaléka támogatja az eurót, Franciaországban pedig ez az arány még magasabb, 75 százalék körül mozog.

LePen a korábbi választáson helyesen mérte fel, hogy népszerűsége korlátokba ütközik, ha a kilépéssel kampányol, hiszen ilyen elfogadottság mellett komolytalan populista sallang, ami megrémiszti a jobbcentrum szavazókat. Ez nem azt jelenti, hogy a francia szélsőjobb hatalomra kerülése esetén ne lennének hangos mondások, hanem azt, hogy helyén kell kezelni őket. Várhatóan Meloni útjára lépnek.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.