Trump és a romlott TACO esete
A piacok meglehetős nyugalommal fogadták az iráni háború kitörését, és azóta is viszonylag optimisták: úgy gondolják, hogy Donald Trump a végén úgyis meghátrál. Pedig aggodalomra igencsak lenne ok: a Hormuzi-szoros lezárása ugyanis a globális olajkínálat 10, az LNG-kínálat 20 százalékának kiesésével járhat. Azonban még ha Trump végül tényleg ki is hátrálna, semmi garancia nincs arra, hogy az iráni rezsim is így tenne, hanem továbbra is zárva tarthatja a Hormuzi-szorost, illetve támadhatja az öbölországok energetikai infrastruktúráját. Ez pedig beláthatatlan következményeket jelentene a világgazdaságra nézve is.
(A cikk először a Portfolio.hu oldalán jelent meg 2026. március 14-én. A borítókép mesterséges intelligencia segítségével készült.)
Elhíresült mondássá vált a tavaly áprilisi vámháború után, hogy Donald Trump amerikai elnök bár keményen beleáll a konfliktusokba, ha a piacok esésnek indulnak, gyorsan kihátrál. Ezt nevezik TACO-nak, azaz Trump always chickens out, magyarul: Trump a végén mindig meghátrál.
Most, amikor éppen kitört a harmadik öbölháború, a piacok meglehetős nyugalommal fogadták a hírt. Valójában egy-két piac kivételével érdemi esésről, valódi piaci pánikról egyáltalán nem beszélhetünk.
LÉNYEGÉBEN MINDEN SZEREPLŐ A TACO-T HAJTOGATJA: HA ESNÉNEK IS A PIACOK, AZONNAL VENNI KELL, MERT TRUMP MAJD KIHÁTRÁL, HA KELL, AKÁR EBBŐL A HÁBORÚBÓL IS.
Erre analógiaként a tavalyi vámháborút hozzák fel, amikor a piacok, azon belül is a kötvénypiac, gyors összeomlása annál is gyorsabb meghátrálásra kényszerítette az amerikai elnököt.
Ezzel szemben mi az Accorde-nál valamivel borúsabban látjuk a helyzetet. Az tény, hogy Trump az általa indított vámháborúból idézőjelesen képes volt kihátrálni. Irán helyzete azonban teljesen más, mert ez egy egészen eltérő játékelméleti szituáció.
Hormuzi-szoros: az iráni ütőkártya
A világ legfontosabb tengeri szorosairól szóló cikksorozatunk második részében a Hormuzi-szoros jelentőségét mutatjuk be.
A jelenleg katonai fenyegetéssel zárva tartott Hormuzi-szoroson keresztül naponta nagyjából 20 millió hordó egyenértékű nyersolaj és finomított kőolajtermék halad át. Ez a globális kitermelés közel 20 százaléka. Emellett Katar révén a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális kínálatának is mintegy 20 százaléka ezen az útvonalon jut ki a világpiacra.
Ez rendkívül nagy mennyiség, nyugodtan kijelenthetjük, hogy pótolhatatlanul nagy.
A KIESÉSE AZ ÁRAK DRASZTIKUS EMELKEDÉSE NÉLKÜL A GLOBÁLIS GAZDASÁGI AKTIVITÁS SÚLYOS VISSZAESÉSÉVEL JÁRNA.
Kétségtelen, hogy alternatív szállítási útvonalak felfuttatásával az olaj egy része ki tud jutni a világpiacra. Számításaink szerint azonban még a legoptimistább esetben is napi több mint 12 millió hordó lenne a veszteség, ami a globális kínálat több mint 10 százaléka. A cseppfolyósított földgáz esetében nincs valódi alternatív útvonal, így ott a globális kínálat mintegy 20 százaléka esne ki. Ennek legnagyobb áldozata Ázsia lenne (89%), de Európát is érintené (11%).
Ahogy telnek a napok, úgy kerül egyre nagyobb veszélybe az Öböl menti országok energetikai infrastruktúrája. És itt most nem arra gondolok – bár ez is tény –, hogy Irán időnként ezeket is célpontnak tekinti.
Arra gondolok, hogy tárolókapacitások hiányában, amennyiben nem indul újra a tengeri szállítás, kutakat kell leállítani. Ilyenkor olyan károk keletkezhetnek, amelyek helyreállítása hónapokig is eltarthat. Minél tovább tart a konfliktus, annál nagyobb az infrastruktúra károsodásának kockázata.
Érdemes arra is gondolni, hogy az OECD-országok által felszabadított mintegy 400 millió hordónyi stratégiai olajkészlet mindössze 30–40 napig képes pótolni a jelenleg kiesett kapacitást. Ha ezen az időhorizonton belül nem sikerül lezárni a konfliktust, abból igenis komoly probléma lehet.
Nem biztos, hogy lesz, de azt látni kell, hogy a piac jelenleg egy meglehetősen optimista forgatókönyvet áraz. Ennek lényege, hogy a konfliktus néhány héten belül lezárul, Trump kihátrál, és ennyi.
MI A MAGUNK RÉSZÉRŐL ÚGY GONDOLJUK, HOGY TRUMP JÓ ESÉLLYEL VALÓBAN KIHÁTRÁL. A GOND NEM EZZEL VAN, HANEM AZZAL, HOGY MI TÖRTÉNIK AKKOR, HA A MÁSIK FÉL EGYÁLTALÁN NEM AKAR KIHÁTRÁLNI.
Úgy tűnik, mintha az amerikai adminisztráció és az Öböl menti államok most szembesülnének azzal a katonai realitással, amellyel Ukrajna már négy éve nap mint nap együtt él: pár ezer dolláros drónokkal terrorban lehet tartani egy országot, miközben az 1–2 millió dolláros elfogórakétákkal való védekezés gazdaságilag fenntarthatatlan.
Teljes naivitás azt gondolni, hogy Iránt annyira térdre lehet kényszeríteni, hogy képtelen legyen drónokat gyártani. Elég csak arra gondolni, hogy a négy éve módszeresen rommá lőtt Ukrajna, a súlyosan sérült energetikai infrastruktúrája ellenére, ma több drónt gyárt, mint a fejlett Nyugat egésze.
Az Öböl menti államok energetikai infrastruktúrája tartósan nehezen védhető az ilyen támadásokkal szemben. Több száz kilométeres sivatagokon át futó vezetékek, olajkikötők és tankerek mind sebezhető célpontok a drónok számára.
Innen jön a következő játékelméleti helyzet. Az iráni rezsim az életéért küzd, vezetőit a levegőből vadásszák nap mint nap. Ilyen helyzetben számukra gyakorlatilag nincs visszaút. Csak az iráni Forradalmi Gárda közel 200 ezer főt számlál, további mintegy 600 ezer tartalékossal. A lazábban kapcsolódó Baszidzs milícia pedig akár 1,5 millió katonaképes korú tartalékost is mobilizálhat a 90 milliós országból.
HA NEM SIKERÜL BELSŐ FORRADALOMMAL MEGTÖRNI A RENDSZERT, A REZSIM MINDEN GÁTLÁS NÉLKÜL FOG TÁMADNI. LEGNAGYOBB FEGYVERÜK PEDIG AZ, HOGY ZÁRVA TARTJÁK A HORMUZI-SZOROST.
Ezt viszonylag olcsón meg tudják oldani drónokkal és tengeri aknákkal.
Az Öböl menti országok energetikai infrastruktúráját pedig – kis túlzással – bizonyos pontokon akár egy akkumulátoros fúróval és kalapáccsal is komoly károk érhetik. Például a szoros megkerülésére épített, napi akár 7 millió hordó olajat szállítani képes, 1200 kilométer hosszú szaúdi olajvezetéken vagy a hozzá tartozó szivattyúállomásokon.
Trump zsonglőr vagy bűvész?
A cirkusz nyitva áll, a jegyek már kaphatók, és augusztus elején látványos előadásra számíthatunk.
Mindezek ellenére a piacokon sokan meg vannak győződve arról, hogy nincs ok aggodalomra: Trump úgyis kihátrál, nincs mit nézni, venni kell mindent. Az iráni rezsimnek viszont addig kell szorítania a Nyugatot, amíg az meg nem hátrál. Ha a mostani iráni rezsim hatalmon marad, az komoly kudarc lenne Trumpnak és Izraelnek is, hiszen pár tízmilliárd dollárnyi lőszert így is elhasználtak.
Bár az is igaz, hogy az amerikaiaknak húsz évbe telt Afganisztánban a tálibokat tálibokra cserélni. Most kilenc nap alatt cserélték le Hámenei legfőbb vezetőt… Hámeneire.
Természetesen az is lehet, hogy az USA–Izrael-tengelynek mindezekre van egy mesterterve, és Irán végül megtörik az óriási katonai nyomás alatt. Az elmúlt napok iráni reakciói azonban egyelőre nem ezt mutatják.
Ahogy Keynes mondta:
Uraim, ha változnak a tények, változtatom a véleményem.
Könnyen lehet tehát, hogy végül a piacnak lesz igaza, és nincs itt semmi látnivaló. Amíg azonban a fenti kérdésekben nem látunk tisztábban, mi inkább óvatosak maradunk a kockázatos eszközökkel.
Mert aki romlott TACO-t eszik, az könnyen bajba kerülhet.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
