Irán: eszkalációs lépcsőn várakozva
A nyolcvanas évek végére az Irán és Irak közötti tankerháború gyakorlatilag holtpontra jutott. Bagdad egyre inkább az iráni energetikai infrastruktúra célba vételére összpontosított, beleértve a Perzsa-öbölben közlekedő hajókat is. Arra számított, hogy Teherán irracionális lépést tesz és globális energetikai célpontokat is megtámad, aminek hatására még inkább elszigetelődik. Így is lett.
1988-ban a háború végén Irán elaknásította a Perzsa-öböl egy szakaszát, amire a USS Samuel B. Roberts hadihajó rá is futott. Az USA belépett a háborúba, az Operation Praying Mantis hadművelet keretében súlyos csapásokat mért az iráni haditengerészetre, gyakorlatilag megsemmisítve annak jelentős részét. Valamint támadást hajtott végre a Kharg-sziget ellen is, amelyen keresztül az iráni olajexport mintegy 95 százaléka haladt át.
Az elmúlt évek Izrael–Irán–USA közötti konfliktusa több ponton is hasonló mintázatot mutatott. Izrael előbb az iráni proxyk ellen hajtott végre csapásokat, majd közvetlenül Teheránt is célba vette. 2024 júliusában több olajipari és nukleáris létesítményt támadott, és ezzel egyúttal demonstrálta, hogy az iráni légvédelem nem jelent érdemi akadályt számára – ami Teherán számára különösen kellemetlen presztízsveszteséget jelentett. Izrael nem rendelkezett olyan képességgel, amellyel a Fordowban található, föld alatti létesítményre is hatékony csapást tudott volna mérni, és ezzel érdemben visszavetni az iráni nukleáris programot.
2025 június 22-én az Egyesült Államok, egyedüliként rendelkezve a szükséges katonai képességekkel, hajtotta végre a Fordow elleni csapást, ami elvileg egyértelmű eszkalációs szintlépést jelentett volna. Donald Trump azonban ezúttal is azt a mintát követte, amelyet már 2020-ban, Kászem Szulejmáni likvidálásakor alkalmazott: a támadást követően gyorsan jelezte Teherán felé, hogy nem kívánja tovább eszkalálni a helyzetet. A csapás így inkább erődemonstrációnak bizonyult, mint egy szélesebb konfliktus kezdetének. A deeszkalációs jelzések hatására az iráni válaszlépés is inkább jelképes maradt.
Úgy tűnt, a helyzet nyugvópontra jut, de ahogy legutóbb is írtuk, Irán nehéz gazdasági helyzete idén belpolitikai feszültségeket eredményezett, ami lehetőséget kínált Trump számára a viszonyok átrendezésére.
Irán: bezárt a bazár
Iránban újra forr a társadalom, az amerikai haditengerészet erőt demonstrál, az olajpiac pedig idegesen figyel — a háttérben azonban egy sokkal nagyobb játszma rajzolódik ki.
Az amerikaiak a 2003-as iraki invázió óta nem vontak össze ekkora csapásmérő erőt az Öböl térségében. Ennek hatására Irán felpörgette a tárgyalásokat, de nem kapitulált. Venezuela esetében láthattuk, hogy Maduro rossz ütemben gyorsította fel a tárgyalásokat: addigra Trump (valószínűsíthetően) már kész tervvel rendelkezett. Úgy tűnik, Irán most szintén versenyt fut az idővel.
TRUMP KRÓNIKÁSAI A FOX NEWS-ON IDŐVEL MAJD BIZTOS A BÉKECSINÁLÓ ELNÖKNEK TULAJDONÍTJÁK BRENNUS GALL VEZÉR SZAVAIT: “VAE VICTIS – AZAZ: JAJ A LEGYŐZÖTTEKNEK!”
Geopolitikai prémium a múltban
A konfliktus hatására az olaj árfolyama jelentősen emelkedett az elmúlt három hónapban: több mint 18 százalékos emelkedésével az idei év egyik legjobban teljesítő eszközosztályává vált, megelőzve az arany és az amerikai részvények hozamát is. Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy tavaly éppen fordított volt a helyzet: az arany sokat emelkedett, miközben az olaj inkább szenvedett.
A geopolitikai kockázatok egy része már beárazódott az árfolyamokba: az olajpiac „félelemindexe” jelenleg 56-os értéket mutat, szemben a 39-es ötéves átlaggal. Az alábbi táblázat a térség elmúlt ötven évének meghatározó konfliktusait és azok árfolyamhatását foglalja össze az amerikai részvénypiacra, az aranyra és az olajra.
AZ OLAJPIAC HÁROMHÓNAPOS TÁVON JELLEMZŐEN EMELKEDETT (MEDIÁN: 18,5%), HAT HÓNAP ELTELTÉVEL AZONBAN TÖBBNYIRE VISSZATÉRT A KORÁBBI SZINTEKRE. EZZEL SZEMBEN AZ ARANY ÁRA HAT HÓNAPOS HORIZONTON IS EMELKEDŐ PÁLYÁN MARADT, SŐT AZ EMELKEDÉS SOK ESETBEN ERŐTELJESEBB VOLT, MINT A HÁROMHÓNAPOS IDŐTÁVON.
A történelmi analógiák alapján abban az esetben ha nem teljes gamechanger esemény következik be – mint mondjuk az iráni forradalom volt – érdemes hat hónapos távon az olaj korrekciójára játszani az esemény bekövetkezte utáni emelkedésben, főként annak fényében, hogy a mostani olajpiac túlkínálatos.
Forgatókönyvek
Leegyszerűsítve a helyzetet, a következő öt forgatókönyvet érdemes átgondolni.
Az első forgatókönyv (béke): a felek megállapodnak, Irán teljesíti az amerikai követeléseket. A „non-event” hatására korrekció következhet az olajpiacon, az árfolyam az év eleji, 60 dollár körüli szint felé közelíthet. Fontos megjegyezni, hogy ennek a forgatókönyvnek továbbra is 45 százalékos valószínűséget adunk.
A második forgatókönyv (bejelentett csapásmérés): az amerikaiak a tavaly nyárihoz hasonló, előre jelzett, célzott csapást hajtanak végre, amellyel Trump nyomatékosítja ajánlatát. Az olaj ára erre átmenetileg emelkedhet, ám egy visszafogott iráni válaszlépést követően a piac megkönnyebbülhet, ami alacsonyabb olajárat eredményezhet. A potenciális nukleáris célpontokat az alábbi cikkben lévő térkép mutatja.
A harmadik forgatókönyv (célzott csapás olajlétesítmények ellen): az amerikaiak célzott csapást mérnek iráni olajlétesítményekre azzal a céllal, hogy a már így is nehéz helyzetben lévő iráni gazdaságot tovább gyengítsék, és életben tartsák a belföldi rezsimváltó hangulatot. Amennyiben ez a stratégiai cél, úgy a legvalószínűbb célpont a Kharg-sziget lehet. Az energiahordozók exportja az iráni GDP mintegy 16 százalékát adja, ennek pedig közel 95 százaléka a szigeten található terminálon keresztül bonyolódik.
Egy ilyen csapás az iráni gazdaság számára sakk-matt helyzetet teremtene, önmagában azonban a jelenleg túlkínálatos globális olajpiacot nem rengetné meg tartósan. A kieső termelés nagyságrendileg napi 2 millió hordó lenne – ennek mintegy kétharmada a szankciók ellenére Kínába kerül –, miközben az elemzői becslések szerint hasonló mértékű túlkínálat jellemzi jelenleg a globális piacot. Tartós áremelkedést inkább az okozna, ha Teherán válaszcsapása valamelyik régiós olajlétesítményt is érintené.
A forgatókönyv ellen szól, hogy Trumpnak a félidős választások közeledtével alacsony olaj- és benzinárakra lesz szüksége. Ugyanakkor november még messze van, és a történelmi tapasztalatok, ahogy a fenti táblázat is mutatja, azt jelzik, hogy hat hónapos távon az olajsokkok jelentős része korrigál. Ez akár meg is győzheti az elnököt a stratégia vállalhatóságáról. A potenciális olajipari célpontokat az alábbi cikkben lévő térkép mutatja.
A negyedik forgatókönyv (blokád): a térségben húsz éve nem látott mennyiségű hadieszközt vontak össze. Becslések szerint egy repülőgép-hordozó harckészültségben tartása napi mintegy 8 millió dollárba kerül, így racionális feltételezés a sajtó részéről, hogy nem pusztán erődemonstrációról van szó.
Egy esetleges tengeri blokád nemcsak Irán, hanem Kína számára is fájdalmas lenne, és egyben látványos erődemonstrációt jelentene a felemelkedő szuperhatalom felé arról, hogy az Egyesült Államok képes ellenőrzése alá vonni a stratégiai szorosokon áthaladó tengeri szállítmányozást.
Ez a forgatókönyv azonban eltérne a többitől: míg azok viszonylag gyors lefolyású események lennének, egy blokád akár hónapokig elhúzódó geopolitikai szkanderezést is jelenthetne. Elemzések szerint a világnak nagyjából két hónapnyi tartaléka van, és nagyjából ennyi ideje lenne Trumpnak is arra, hogy az olajár emelkedése még ne zavarjon be érdemben a félidős választási kampányba.
Az ötödik forgatókönyv (rezsimváltási kísérlet): nehéz elképzelni egy olyan precízen végrehajtott szárazföldi akciót Irán esetében, mint amilyet Venezuelában láthattunk, de ennek a lehetősége sem zárható ki. Ugyanakkor mivel ebben az esetben közvetlenül a rezsim lenne a célpont, a válaszlépés is a lehető legerősebb lehetne, amire Irán képes. Elemzők ilyenkor rendre a Hormuzi-szoros lezárását emlegetik. Nem alaptalanul, ebben az esetben az Öböl menti országok exportjának jelentős része is kieshetne, ami a globális tengeri olajkereskedelem mintegy 30 százalékát, illetve az LNG-kínálat közel 20 százalékát érinti.
Attól függően, hogy a szoros mennyi ideig maradna zárva, akár háromszámjegyű olajár sem lenne kizárható. Ugyanakkor legalább ekkora kockázatot jelentene az a geopolitikai és belpolitikai káosz, amellyel egy esetleges rezsimváltás után Iránnak és a térségnek szembe kellene néznie. Az Egyesült Államok eddigi „track recordja” ezen a téren nem kifejezetten megnyugtató: elég Irakra, Afganisztánra vagy Szíriára gondolni.
Érdemes végiggondolni ezeket a forgatókönyveket, és biztosan fel lehetne még rajzolni néhányat. De a lényeg valójában az, hogy amikor valamelyik materializálódik, az ember már tudja, mi a stratégiája, és hogy mihez kell nyúlnia.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
