Összes

picture

A telekomszektor és a felesleges harmadik a Jóbarátokban

Eddig nem a telefontársaságok kerestek az internetforradalommal, szerepük kicsit olyan, mint Ross-é a Jóbarátokban elmesélt hármasszex-sztoriban: látszólag beveszik őket a buliba, mert muszáj, de nem jut nekik semmi. Most dönteniük kell, beleállnak-e az 5G-s fejlesztésekbe, ahol könnyen ugyanez lehet a helyzet.
picture

25 év: A politika megkerülhetetlen szereplő lett a piacon

A technológia persze sokat fejlődött, a globalizáció szintje is magasabb lett, de a legnagyobb változás talán mégis a politikai üzenetek és események drasztikusan megnőtt piaci hatásában van a Concorde működésének 1993-as kezdete óta.
picture

Könnyen adjuk az adatainkat

Az európaiak közel harmada soha nem korlátozza az adataihoz való hozzáférést, amikor egy appot telepít a telefonjára. Pedig az EU-ban csak az emberek 7 százaléka nem tudja, hogy lenne erre lehetősége, derül ki az Eurostat adataiból.
picture

S&P 500 bizonyítványosztás

Megmutatjuk mikor kell buboréktól, és mikor jelentős eséstől tartani a legfontosabb amerikai tőzsdemutatónál, ami most éppen a két szint közötti sávban áll.
picture

Venezuela három grafikonban

Hiperinfláció, összeomló GDP és sokkoló gyilkossági ráta - számok a gazdasági és politikai káoszba süllyedő Venezueláról.
picture

Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére

Az amerikai tőkepiac meghatározó egyénisége volt az indexkövető alapot bevezető, január közepén 89 évesen elhunyt John C. Bogle, akinek újítását a Nobel-díjas Samuelson a kerék feltalálásához hasonlította. A passzív alapok hihetetlen sikere azonban veszélyt is jelent a piacon.
picture

Energia akkor is kell, ha nem szeretjük

Nehéz szembesülni azzal, hogy a környezeti terhelés ellenére a fejlett világ életszínvonala milyen mennyiségű energiát igényel és fog továbbra is igényelni – egy kanadai olajcég vezetője szélesebb perspektívábban mutatja be mindezt egy figyelemreméltó előadásban.
picture

Tömeges munkanélküliség a robotok korában?  

A szingularitás, a valódi általános mesterséges intelligencia még nagyon messze van. A robotizáció százmilliós nagyságrendben szüntethet és alakíthat át munkahelyeket, de az ipari forradalomhoz hasonlóan most sem tudjuk, milyen új, eddig elképzelhetetlen munkakörök jönnek majd létre.
picture

Négy piaci lecke 2018 és 2019 fordulójáról

Az Apple sem engedheti meg magának, hogy évek alatt felépített hitelességéből a működése átláthatóságának korlátozásával veszítsen, ha viszont a Goldman Sachs az úgynevezett „Conviction Buy List”-jére helyezi valamely cég papírjait, egy pillanatig sem érdemes várni a vásárlással.
picture

Brexit – kiben mi lakik?

Mi lehet az oka, hogy a teljes katasztrófával fenyegető megállapodás nélküli Brexit is sok brit politikus számára elfogadható, sőt, akár kívánatos forgatókönyv? A különböző szempontok között egyéni ambíciók, de a nemzeti büszkeség és identitástudat is ott van.