Összes

Rettegtek, hogy kimaradnak: buborékok 2018-ban
2019. január 14.
Jónap Richárd
Mi a közös a kriptodevizák, több 2018-ban az amerikai piacra bevezetett kínai részvény és a kanadai kábítószerpapírok között? Az, hogy egy adott pillanatban túl sok pénz keresett bennük túl kevés befektetési lehetőséget. Ennek a tőkepiacon általában buborékfújás a vége. 
Brexit: félúton a tagadás és a beletörődés között
2019. január 11.
Kovács Krisztián
Theresa May állva, harc közben bukik el. A toryk kezdenek szembesülni felelősségükkel, fojtogatja őket a félelem, hogy most tényleg megtörténik, amiért évek óta dolgoznak. Az alkotmányos válsággal fenyegető brit belpolitikai káosz jelenlegi stációja csend és béke ahhoz képest, ami jövő kedd után következik. 
Kávét főznek és hotdogot árulnak az olajcégek a jövőjükért
2019. január 10.
Tunkli Dániel
Az új technológiákba, az elektromos autók töltésébe is hatalmas pénzeket tudnak ölni persze, de rövidtávon is kifizetődő stratégia, hogy a kúthálózat biztosította infrastruktúrát jobban bekapcsolják a kiskereskedelembe. 
Amikor a történelem (vajon meddig) ismétli önmagát?!
2019. január 09.
Jónap Richárd
Ami 1987-ben az október 19-i kereskedési nap, a fekete hétfő volt, az 2018-ban a december hónap. Optimisták addig lehetünk, amíg kitart a 200 hetes mozgóátlag és az S&P 500 december 24-én ütött 2.346 pontos mélypontja, mint kimagaslóan fontos támaszszint. 
2019 nehéz év lesz a dollárnak
2019. január 08.
Márton Szilárd
Hiába csúszhat akár recesszióba is az eurózóna, és marad jelentős különbség a növekedésben az USA javára, utóbbi növekedési ütemének csökkenése, az olló szűkülése a korábbi árazások felülírásával a dollár gyengülését hozhatja, aminek jelei már most is láthatóak. 
Mindeközben Brazíliában – zokogó őserdők és vidám befektetők
2019. január 07.
Jónap Richárd
A frissen beiktatott brazil elnöknek a végletesen kettészakadt társadalom konszolidálására tett ígéreteihez pénz kell, aminek egyik elsődleges forrása ismét az őserdők irtásának felpörgetése lehet. 
Az OTP és a Mol tartotta a BUX-ot
2019. január 04.
Nagy Bertalan
Nemcsak a cseh és a lengyel, a német és az osztrák tőzsdét is felülteljesítette a BUX 2018-ban már azzal, hogy nem esett érdemben. Ebben pedig két, a régiós szektortársakat szintén lepipáló magyar bluechip, az OTP és a Mol ereje támogatta. 
Visszanyerheti régi fényét az arany
2019. január 03.
Katona Norbert
Az arany ára négy évtizedes távlatban, de a 2008-as válságot követő tőzsdei szárnyalás alatt is jelentősen emelkedett. A piacokon növekvő bizonytalanság fokozza a biztonságos eszközök iránti keresletet, és már biztosan látjuk, hogy a kriptodevizák nem vették át ezt a szerepet. 
Medvepuszi, avagy mi jön a fekete december után?
2019. január 02.
Jónap Richárd
Ideges és kiszámíthatatlan piacon napok-órák alatt vannak korábban hónapokat igénylő mozgások. Kellemetlen, de igazi nagypályás tőzsdei év lesz 2019, a karácsonyi mészárlásban a 200 hetes mozgóátlag tartotta a piacot. 
Szeressétek az ellenségeiteket!
2018. december 21.
Jónap Richárd
Jézus, Patandzsáli és a holokauszttúlélő Viktor E. Frankl bécsi neurológus és pszichiáter tanítása is ugyanazt üzeni a piaci kereskedőknek is: gyűlölködve nem lehet racionális döntéseket hozni. Békés, boldog karácsonyt kívánunk minden olvasónak!