A lengyel tőzsdei sikersztori újabb mérföldkőhöz érkezett
Csütörtökön, piaczárás után tette közzé második negyedéves számait Lengyelország legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Żabka. A jelentés önmagában nem tartogatott különösebb izgalmakat, a másnap érkező bejelentés azonban annál inkább: a kanadai Alimentation Couche-Tard részvényenként 32 zlotys vételi ajánlatot tett a Żabka részvényeseinek. Az ajánlatot a nagytulajdonos magántőke-befektetők, valamint a társaság részvényeivel rendelkező menedzsment is elfogadta.
(A cikk először a G7.hu oldalán jelent meg 2026. augusztus 5-én.)
Egyelőre kérdéses, hogy ezzel a Żabka tőzsdei sikertörténete a végéhez közelít-e, az viszont biztosnak tűnik, hogy a vállalat régiós növekedése újabb fokozatba kapcsolhat. A hír kapcsán a régiós befektetőben szinte önkéntelenül is felmerül a kérdés, mikor olvashatunk majd hasonló, milliárdos nagyságrendű sikertörténetről egy magyar alapítású vállalat esetében?
Hosszú előélet, rövid tőzsdei sikertörténet?
Az 1998-ban alapított lengyel Zabka tőzsdei bevezetésére egészen 2024 októberéig kellett várni. Ahogyan arról az IPO-t megelőzően is írtunk, a lengyel tőzsde negyedik legnagyobb bevezetéséről volt szó, mely során közel 7,5 milliárd zlotyi tőkét vontak be 21,5 zlotyis árfolyam és jelentős túljegyzés mellett.
A Żabka üzleteinek száma mára meghaladja a 13 ezret, a cégcsoport pedig Lengyelország mellett Romániában is megvetette a lábát. Üzleti modelljének és az üzlethelyiségek elhelyezkedését meghatározó kifinomult tervezésnek köszönhetően mintegy 18 millió fogyasztó él valamelyik Żabka-üzlet 500 méteres körzetében. A hálózatban naponta több mint 4 millió tranzakciót bonyolítanak le.
Az idei második negyedévben a forgalom elérte a 9,2 milliárd zlotyt, ami közel 30 százalékos növekedést jelent a két évvel korábbi szinthez képest. Bár a többségi tulajdonos magántőke-befektetők eladási nyomása miatt az árfolyam hosszú ideig a 20 és 24 zloty közötti sávban mozgott, a vállalat jövedelmezősége közben folyamatosan javult. A részvénynek idén májusban sikerült kitörnie ebből a sávból, és egészen júliusig szinte naponta új csúcsot ért el.
Július közepén váratlan bejelentés érkezett arról, hogy a 7-Eleven üzleteit tulajdonló japán Seven & i csoport tárgyalásokat folytat a Żabka felvásárlásáról. A hír heves árfolyam-emelkedést váltott ki: a részvény két nap alatt közel 20 százalékkal drágult. A tárgyalások azonban végül megszakadtak, a Seven & i pedig visszalépett a tranzakciótól.
Nem sokkal később megérkezett a kanadai kivásárlási ajánlat, amely a 32 zlotys szint közelébe rögzítette az árfolyamot. Az IPO óta kitartó befektetők az osztalékkal együtt számolva több mint 50 százalékos hozamot érhettek el, mindezt kevesebb mint két év alatt.
Miért éppen a Zabka kellett a kanadaiaknak?
A Circle K márkanév alatt töltőállomás- és kiskereskedelmi hálózatot működtető kanadai Alimentation Couche-Tard portfóliójába a Żabka jól illeszkedik, a felvásárlás pedig jelentős értéket teremthet a cégcsoport számára. A világszerte több mint 17 ezer egységet működtető kanadai vállalat hálózata a Żabka üzleteivel közel a kétszeresére nőhet. A lengyel cég adatelemzésre épülő digitális ökoszisztémája, valamint magasabb jövedelmezősége együttesen jelentősen javíthatja a Couche-Tard európai üzletágának növekedési kilátásait.
A Couche-Tard a Żabka részvényeinek 100 százalékára tett ajánlatot. Ezt a jelenlegi nagytulajdonosok, a CVC Capital Partners és a Partners Group, valamint a részvényekkel rendelkező menedzsment is elfogadta. Részesedéseik együttesen a vállalat tulajdonosi körének 57 százalékát teszik ki. A közkézen forgó részvények tulajdonosai szabadon dönthetnek arról, hogy elfogadják-e a 32 zlotys vételi ajánlatot, vagy megtartják Żabka-részvényeiket.
Az önkéntes vételi ajánlatra várhatóan augusztusban kerül sor, a tranzakció pedig az év végére zárulhat le. Egyelőre nyitott kérdés, hogy a vállalatot kivezetik-e a tőzsdéről. A Żabka márka és a jelenlegi menedzsment mindenesetre megmarad, az új tulajdonos pedig nem tervez érdemi átalakítást.
Amennyiben a Couche-Tardnak sikerül megszereznie a fennmaradó tulajdonrészt is, könnyen elképzelhető a vállalat kivezetése a varsói tőzsdéről. Enélkül viszont nagy valószínűséggel fennmarad a jelenlegi helyzet.
Lengyel recept, magyar hiányérzet
A Żabka története jól példázza, hogyan lehet egy magánszemély által alapított vállalatot olyan méretűre növelni, hogy az végül globális szereplők figyelmét is felkeltse. A cég már nem sokkal az alapítása után felkeltette a befektetők érdeklődését, így az alapító, Mariusz Świtalski néhány év után kiszállt a vállalatból. A Żabka ezt követően többnyire magántőke-befektetők kezébe került, akik kifejezetten érdekeltek voltak egy sikeres exitben.
A CVC Capital Partners 2017-ben vette át a vállalatot, majd 2019-ben kisebbségi tulajdonosként a Partners Group is csatlakozott. A korabeli becslések szerint a CVC mintegy 1,2 milliárd euróért vásárolta meg a céget. Ehhez képest a mostani, körülbelül 7,4 milliárd eurós értékeltség kiemelkedő hozamot jelenthetett a magántőke-befektető számára.
A Żabka mellett az elmúlt években több lengyel sikertörténetet is láthattunk. Ilyen az Allegro példája, amelynek magántőke-tulajdonosai idén értékesítették fennmaradó részesedésüket is. Ezzel megszűnt az az eladói nyomás, amely éveken keresztül visszafogta a részvény árfolyamát.
A Pepco stratégiai szemléletváltása szintén jelentős fordulatot hozott a vállalat életében, amiből a részvényesek is sokat profitáltak. A részvény árfolyama a tavaly tavaszi mélypont óta megháromszorozódott, a cég pedig egyre határozottabb nyugat-európai növekedési terveket fogalmaz meg.
A kiskereskedelmi vállalatokon túl is számos sikeres lengyel példát lehetne felsorolni. Remélhetőleg egyszer hasonló magyar vállalati sikertörténetekről is beszámolhatunk.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.