Japán tőzsdepánik – érdemes bevásárolni

„Az a számokban is elborzasztó, de számokban felmérhetetlen tragédiasorozat, amit Japánnak el kell szenvednie ezekben a napokban, érthető módon elsősorban a pusztulás tényeit számba vevő kommentárokkal árasztja el a sajtót. A pénzügyi piacok szereplőinek reakciói azonban már alkalmat adnak arra is, hogy az életerő és újjáépítés perspektívájával is kiegészüljön az összkép.”

Világ inflátorai egyesüljetek!

„A 2010 évi világgazdasági és tőkepiaci folyamatokat áttekintve az első gondolatunk, hogy a 2008-2009 évi gazdasági- és pénzügyi válság csak a képzelet műve, a Lehman csődjével, zuhanó tőzsdei- és gazdasági indexekkel, széteső bankrendszerekkel egy rémálom csupán, amivel szemben a valóság az, hogy a világ robosztusan fejlődik, amit a főbb tőzsdeindexek is méltán követnek felfelé. A világgazdaság 2010 évi 3,8 százalékos növekedése ugyan elmarad a válság előtti évek legmagasabb értékétől, mely 2006-ban 4,1 százalékos ütemben öltött testet, de a termelés, a beruházások szintje, és bizony sok tőzsdei termék új csúcsra mentek, dacolva mindazokkal a tényezőkkel, amelyek gravitációs hatása nyilvánvaló. Mik is ezek a tényezők, és ezeket áttekintve vajon tényleg olyan szép-e a kép, amit első ránézésre látunk?”

Szemtől Szemben – Budapest Befektetői Meetup 2016

Április 6-7-én, „Szemtől Szemben” címmel került megrendezésre az első olyan nemzetközi befektetői konferencia Budapesten, melynek szervezésében két régiós tőzsde is szerepet vállalt. A Budapesti és a Bukaresti Értéktőzsdék, valamint a Concorde Csoport szervezésében a hazai és nemzetközi intézményi befektetőknek lehetőségük volt személyesen találkozni a fenti tőzsdéken jegyzett kibocsátókkal, valamint a potenciális tőzsdejelöltekkel is.

A résztvevők a Budapesti Értéktőzsde megújult stratégiájáról is újabb részleteket tudhattak meg, a kibocsátókkal és tőzsdei aspiránsokkal való személyes találkozókon pedig a Concorde elemzőinek támogatásával nyerhettek bepillantást a vállalatok működésébe a befektetők. A Concorde Értékpapír által évről évre megrendezett esemény idén először valósulhatott meg nemzetközi és hazai tőzsdei együttműködés keretében.

2016_szemtől szemben magyar kivetito kép

Vagyonkezelés – Alapkezelés

Vagyonkezelés a Concorde-nál

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az idei évtől elérhető vagyonkezelési szolgáltatásunk, mely abszolút hozam szemléletű, a vagyon infláció feletti gyarapítását célként kitűző, konzervatív, független, hatékony, rugalmas és kényelmes, fix költségek nélküli, sikerdíjas vagyonkezelés, mely forintban és euróban is elérhető.

Elindult a Concorde Csoport alapkezelője!

A Concorde stratégiáját integrált befektetési szolgáltatóként a pénzügyi szolgáltatások piacának növekedése és fejlődése, illetve ügyfelei igényeinek változása határozza meg. Ezen igények hívták életre az Accorde Befektetési Alapkezelő elindítását, mely a Concorde csoport alapkezelőjeként 20 éves elemzői és tőkepiaci háttérrel rendelkezik.

Önkéntességért Díjak

Az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított Önkéntességért Díjakat már 7. alkalommal adták át.
Az Esélyteremtési különdíjat idén Jaksity György kapta – a vele készült kisfilm:

https://www.youtube.com/watch?list=PLrTGoRA16gFf8oeSY7ol2yU8mFm5bzVl5&v=DNu YN7NACRs

Legek díjátadó gála

Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el minket, hogy a tegnapi Budapesti Értéktőzsde Legek díjátadó gálán a legtöbb elismerést a Concorde Értékpapír Zrt. kapta.
Díjaink:

„Az év legnagyobb forgalmú tőzsdei kereskedő cége az azonnali piacon”
„Az év elemző műhelye”
„Az év üzletkötője a részvénypiacon” I.helyezett: Simon István
„Az év üzletkötője a részvénypiacon” III. helyezett: Dr. Sugár György

Gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük az elismerést!

legek

Magyar Brands elismerés

Idén is elnyertük a Magyar Brands elismerést – köszönjük!

Awards for Excellence

Az Euromoney magazine 2015-ös „Awards for Excellence” díjkiosztóján a Concorde-ot választották a „Legjobb magyar befektetési szolgáltatónak”! Köszönjük az elismerést!

A Concorde Értékpapír Zrt. a Bukaresti Értéktőzsde tagja

A Concorde Értékpapír Zrt. a Budapesti, a Frankfurti és a Varsói Értéktőzsde mellett immáron a Bukaresti Értéktőzsde tagja is. A mai kereskedést Szalay-Berzeviczy Attila, a Raiffeisen Bank International ügyvezető igazgatója, Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. elnöke és Ludwik Sobolewski, a Bukaresti Értéktőzsde vezérigazgatója nyitotta meg.

bét

  • A Concorde Csoport további tagjai: