Föld–Nap távolságnyi vezeték kell a zöld átálláshoz
A globális áramhálózatot 2050-ig gyakorlatilag meg kellene duplázni. Az International Energy Agency (IEA) becslése szerint a jelenlegi infrastruktúrát több mint kétszeresére, 166,4 millió kilométerre kellene növelni, hogy az eddig bejelentett energiaátállással kapcsolatos reformokat teljesíteni lehessen. Ez nagyjából a Föld és a Nap közötti távolságnak felel meg.
A feladat ráadásul nem csak bővítést jelent: a 2021-ben még 77,1 millió kilométer hosszú meglévő hálózat közel kétharmadát is le kellene cserélni. A két folyamat együtt több mint 140 millió kilométernyi új vagy megújított hálózati vezetéket jelent.
A szükséges bővítés regionális megoszlása jelentősen eltér, ahogy az a fenti grafikonról is leolvasható. A nagyhatalmi verseny szempontjából azonban különösen figyelemre méltó, hogy míg Kína 2021-ben még nagyjából 2 millió kilométerrel rövidebb hálózattal rendelkezett, mint az Egyesült Államok, addig az IEA előrejelzése szerint 2050-ig 22 millió kilométernyi új hálózatot telepít majd. Ez a növekmény önmagában is nagyobb, mint az Egyesült Államok teljes, 2050-re prognosztizált hálózati állománya, amely 16,1 millió kilométer lehet.
A népességnövekedés és a fejlődő gazdaságok energiafogyasztásának fokozatos elektrifikációja mellett az új technológiák, például az elektromos autók és a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok terjedése is a villamosenergia-fogyasztás jelentős bővülése felé mutat.
Mindez a döntéshozók számára sem újdonság, ezért világszerte folyamatosan épülnek az új erőművek. Bár ezek típusa régiónként eltér, az unióban az újonnan épülő áramtermelő kapacitások szinte teljes egésze megújuló, míg az Egyesült Államokban, Kínában vagy Indiában a gáz-, atom- és szénerőművek is jelentős szerepet kapnak.
Egy probléma azonban mindenütt közös, az átviteli és elosztóhálózat fejlesztése nélkül az új erőműveket nem lehet rácsatlakoztatni a rendszerre. Új erőművek nélkül pedig az újonnan megjelenő kereslet sem szolgálható ki.
Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül!
Ha nem szeretnél lemaradni a legjobb írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre és minden héten egyszer elküldjük heti válogatásunkat.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.