Minek olcsón venni, ha lehet drágán is?

(A képen Richard Driehaus amerikai üzletember, befektető és filantróp.)

A momentum az egyik legalapvetőbb befektetési faktor, amely már a ’90-es évek elején – a Fama–French modell elterjedésének idején – aktívan használt stratégia volt. Jack D. Schwager A piac varázslói című könyvében több kereskedő is említi ezt az akkor még néven nem nevezett faktort, közülük talán a leghíresebb Richard Driehaus. Őt a filantróp tevékenysége mellett a momentum befektetés úttörőjeként tartják számon.

Driehaus a könyvben így foglalja össze filozófiáját: szerinte jóval több pénzt lehet keresni azzal, ha az ember „drágán vesz és még drágábban ad el”, mint az általánosan elfogadott „olcsón vegyél és drágán adj el” mottóval.

A fejlett piaci indexeket vizsgálva a tapasztalat nem áll messze a várakozásoktól. A fenti grafikonon három index teljesítményét elemezve, az elmúlt 50 év adatai alapján azt látjuk, amit vártunk: rövidtávon a momentumstratégia teljesít jobban, míg hosszabb távon a „value” hoz magasabb eredményt – utóbbi alatt jelen esetben szakmai egyszerűsítéssel az esések utáni vételeket értjük.

Ez a tendencia még hangsúlyosabban érvényesül régiónkban, bár itt érdemes megjegyezni, hogy a tőzsdék a ’90-es években nyíltak meg, így csupán az elmúlt 25 év teljesítményét vizsgálhatjuk. Ez az időszak ráadásul teljesen más piaci és gazdasági környezetben zajlott, mint az azt megelőző évtizedek. Mindezek ellenére szembetűnő, hogy rövidtávon erősen érvényesülnek a trendek, míg hosszabb távon egyértelműen az aljakon érdemes venni.

Módszertan: X tengelyen jelölt befektetési horizontnak megfelelő hosszúságú időtávon visszatekintve legmagasabb vagy legalacsonyabb ponton eszközölt befektetések ezzel megegyező távú jövőbeli hozamainak átlaga.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.